Ugrás a tartalomra

Vietnami delegáció tárgyalt Miskolcon a gazdasági együttműködés lehetőségeiről

Létrehozva
Vietnami üzletemberek érkeztek hétfőn Miskolcra. A találkozót a Vietnami Nagykövetség és a BOKIK szervezte, a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. A délkelet-ázsiai ország a kereskedelem, a turizmus és az oktatás területén lát üzleti együttműködési lehetőséget a hazai vállalkozókkal.

bokik_vietnami_delegacio_170529_ja_15.jpg

-  Feltérképezzük a megyénk, és Vietnam által nyújtott gazdasági lehetőségeket.  A mai fórumot azért szerveztük, hogy a vietnami üzletemberek még több itteni piaci lehetőséget ismerjenek meg a hazai vállalkozásokon keresztül – mondta el Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. -  Azt reméljük, hogy egyre több magyar vállalkozás ismeri meg Vietnam üzleti lehetőségeit - szerintem először a kereskedelem frontján, utána pedig azokon a területeken, amelyek a magyar szellemi termékek alapján élenjárók lehetnek a világban – tette hozzá.

bokik_vietnami_delegacio_170529_ja_5.jpg

Vietnam új piacokat szeretne megnyitni Magyarország előtt, elsődlegesen a vízgazdálkodás, az egészségügy, a turizmus, az agrár-technológiák, és az élelmiszer feldolgozás területén - Eddig is jól működtek a magyar-vietnami gazdasági kapcsolatok, sok területen látok még együttműködési lehetőségeket.

vietnambelyeg.jpg

Most azért jöttünk, hogy megismerkedjünk a megye gazdasági erősségeivel, lehetőségeivel. Keressük az együttműködés területeit, bemutatjuk a vietnami lehetőségeket – nyilatkozta Nguyen Thanh Tuan, Vietnam budapesti nagykövete.

Hozzátette, Vietnámban jól működik a gazdaság. Tavaly több mint 100 ezer új vállalkozás jött létre, amelyek 50 milliárd dollárt fektettek be, tovább erősítve ezzel az ország gazdaságát.

bokik_vietnami_delegacio_170529_ja_2.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere köszöntőjében biztatta a magyar vállalkozásokat, hogy érdemes befektetniük a délkelet-ázsiai országban. A diplomácia mellett a gazdaság erősítése az rendkívül fontos mind a fogadó, mind a partner ország számára. Az én információim szerint nagyon gyorsan fejlődik Vietnam. Jelentős külkereskedelmet folytatnak, s akik ott befektetnek, jó és megbízható munkaerőt találnak. Miskolc alpolgármestere kihangsúlyozta, Miskolc Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő települése. Zöld és okos város, hamarosan autópálya köti össze Kassával. Egyre több a külföldi cég a városban - Bosch, Takata, Nestlé, Vodafone – s rendkívül jelentősek a turisztikai értékek is.