Horváth Ferenc menesztése után, egy csöppet sem hálás feladattal kezdte diósgyőri vezetőedzői munkáját Bódog Tamás: tétmérkőzésen a március végi, Ferencváros elleni Magyar Kupa összecsapáson mutatkozott be a diósgyőri kispadon. Az NB I-ben akkor a tizenegyedik, kiesőhelyen állt a piros-fehér együttes.

– Amikor átvettem a csapatot, a játékosok nem voltak éppen a topon; meg voltak rogyva, a hangulat sem volt éppen kiemelkedőnek nevezhető – emlékszik vissza az első, csapatról szerzett benyomásaira Bódog Tamás. – Elsőként rendbe kellett tenni a taktikát, és a játékosok lelkét is ápolni kellett kissé, hiszen nem voltak olyan önbizalommal telve, hogy eredményesek tudtak volna lenni.
Szezon közben átvenni egy csapatot persze nem túl egyszerű feladat, a Németországból hazatérő vezetőedzőnek alig két hete volt felkészülni a feladatokra. Az eredmények azonban jöttek, de az utolsó fordulókra megtorpant a gárda, pontosabban a csapat hiába tett meg mindent a siker érdekében, fontos mérkőzéseken nem sikerült kicsikarni a győzelmet.

– Nem is életszerű persze, hogy minden mérkőzést megnyer egy csapat. Mi azért mindent beleadtunk, és a célt végül is elértük; amit vállaltunk, azt sikerült megvalósítani, benn maradt a csapat. Ugyanakkor természetesen mi is éreztük, hogy sokkal több van a gárdában – fűzi hozzá a vezetőedző.
S hogy meglátása szerint miben lehetne fejlődni? A kapu előtt nehézségeink voltak – mondja –, de ez csak egy, amiben erősíteni kell a játékosokkal. Ezen kívül minden dolgot javítani, gyakorolni kell! – húzza alá.

– Abban biztos vagyok, hogy közel sem tartunk ott, ahol én szeretném. Az automatizmusok még nincsenek benne a fejekben, de két hónap alatt nem is lehet egy játékstílust, egy filozófiát megtanítani és megvalósítani. Itt kőkemény munka vár ránk tehát a következő időszakban – tekint már előre Bódog.
Végül úgy fogalmaz: „büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak az edzője lehetek, de arra is, ahogy itt fogadtak, a csapattal együtt töltött eddigi időszakra.”
– Tetszik, amit itt csinálunk, szívesen vagyok a DVTK-nál – fogalmaz.

Egy rövidebb pihenést követően június közepén orvosi állapotfelméréssel kezdik a felkészülést, aztán jöhetnek az edzések és az edzőtáborok, hogy a játékosok visszazökkenjenek a bajnokságban tapasztalt kerékvágásba.
– Hogy milyen folytatást szeretnék itt, Diósgyőrben? Eredményeset! Nem a bennmaradásért akarok küzdeni. Jöhetnek a mostanihoz hasonló izgalmak, csak éppen más célokért. Ez nem feltétlenül a bajnokság megnyerését jelenti, de ez a csapat sokkal előrébb tud és fog is végezni – húzza alá Bódog.
A DVTK vezetőedzőjével készített teljes interjút a Miskolc Televízió első júniusi Sportpercek című műsorában tekinthetik meg.