Ugrás a tartalomra

Hétgyémántos város lett Miskolc, „A marketing fővárosa” cím birtokosa

Létrehozva

Huszonhat város hetvenhat pályázattal versengett a kitüntető címekért idén. A Magyar Marketing Szövetség harmadik alkalommal adta át az Országos Városmarketing Díjat, amire hét kategóriában lehetett pályázni, a 2016. január 1. és 2017. február 28. között megvalósított aktivitásokkal.

marketing_fovaros_170530_ja_2.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A díj öt elismerési formát ötvöz, egyebek mellett a „Városmarketing gyémánt” védjegyet és a „Marketing fővárosa fődíjat”. Miskolc kitűnően szerepelt a megmérettetésen, hiszen hét programjáért – például a Herman Ottó Múzeum híres táncos videójáért, a város új imázskiadványaiért és imázsfilmjéért, az októberi megemlékezések kapcsán (Csoda '56 és Nagy Attila, a hős), illetve a helyi termék programjáért – kapott gyémántot. Idén egyedül a borsodi megyeszékhely büszkélkedhet ennyi gyémánttal!

marketing_fovaros1_170530_ja.jpg

A díjátadó gálán az is elhangzott, hogy a „gyémántranglistán” a díj megalapítása óta, tehát az elmúlt három évben gyűjtött 12 gyémántjával Miskolc a második, egyedül Győr előzi meg!

marketing_fovaros_170530_ja_4.jpg

A szakmai zsűri a marketing munka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismeri el a Városmarketing gyémánttal, a szakmailag kiváló marketing védjegyének odaítélésével. Egy szervezet több pályázatot is benyújthatott, így több Városmarketing gyémántot is szerezhetett. Ahol több Városmarketing gyémánt gyűlik össze, az már az egész szervezet kiválóságát fémjelzi.

Miskolc azonban nem csak a gyémántgyűjtésben tarolt: elnyerte a „Marketing fővárosa 2017” címet is. Ezt azok a települések kaphatják, amelyeknek szervezetei, marketing-projektjei a legtöbb „Városmarketing gyémántot” gyűjtötték.

Szintén a díjátadó eseményen jelentették be azt is, hogy Siófok mellett Miskolc kapott ingyenes médiafigyelési szolgáltatást az Observer sajtófigyelő cégtől.