– A mérkőzés lefújását követően, a televíziós interjú során olyan kijelentést tettem, amely nem volt helyénvaló, ezért szeretnék elnézést kérni Erdős Józseftől – mondta el Bódog Tamás. – Mentségemre szolgáljon, hogy nem mindennapi érzelmi hullámvasúton ültem a mérkőzés alatt, így nem tudtam hideg fejjel nyilatkozni, de tanultam az esetből és a jövőben megpróbálok majd sokkal visszafogottabban fogalmazni.

Fotó: Mocsári László
Mint ismert, Az OTP Bank Liga 33., idei utolsó fordulójában a Debrecent fogadta a DVTK labdarúgócsapata Mezőkövesden. Noha a DVTK 3-1-es vereséget szenvedett, a másik mérkőzésen az MTK 1-1-es döntetlent játszott a Pakssal, így ők búcsúznak az élvonaltól, a Diósgyőr pedig továbbra is az NB I-ben folytathatja!