Ugrás a tartalomra

Két kerékkel a Szent István térre – Kerékpáros körverseny Miskolcon

Létrehozva
A miskolci szakasz lesz a legnehezebb, a versenyzőkre meredek emelkedők várnak. A Magyar Kerékpáros Körverseny június 27-én rajtol, a mezőny július 1-én érkezik a városba. Ekkor érdemes lesz mindenkinek kerékpárra pattanni, Miskolc igazi nagy rendezvénnyel készül.

bike_day_tour_sajtotaj_170626ml_1.jpg

fotó: Mocsári László

A nemzetközi kerékpárversenyről tartottak sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt a polgármesteri hivatalban, ahol Kriza Ákos elmondta: a városvezetés úgy tekint a Tour de Hongrie versenyre, mint egy remek lehetőségre, amely alkalmat ad Miskolc bemutatkozására az egyre szélesedő és növekvő kerékpáros társadalom előtt. Reméli, hogy jó hírét viszik a városnak szerte az országban, sőt a világban is.

A polgármester továbbá kiemelte, hogy az elmúlt években a város nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a régi rossz sztereotípiákat lebontsa Miskolccal kapcsolatban, és egy olyan vonzó, szolgáltató és smart, vagyis okos város képét mutassa, amely vonzó és versenyképes a magyarországi megyei jogú városok között emelte ki továbbá a polgármester.

„Új miskolctapolcai strand, új Diósgyőri vár, megújult belváros, Lillafüredi függőkert és még számtalan látványosság, no meg jobbnál, jobb  helyi, országos és nemzetközi rendezvények várják a Miskolcra látogatókat”- hangsúlyozta Kriza Ákos.

bike_day_tour_sajtotaj_170626ml_12.jpg

Miskolc a Tour de Hongrie kilenc évtizede alatt összesen 29 alkalommal volt rajt vagy befutó helyszíne. A harmincadik miskolci szakaszra július 1-én kerül sor. A városban véget érő táv lesz az úgynevezett király etap.

A sajtótájékoztatón online jelenvolt a főszervező Eisenkrammer Károly is aki, hogy ez lesz a körverseny legnehezebb napja, mert a 180 km-es táv és a hőség mellett a Bükk emelkedőit is le kell győzniük a versenyzőknek. A mezőny Szirma felől érkezik a városba, 16:00 óra körül áttekernek a Szent István téren a célkapu alatt, és Lillafüred irányába indulnak tovább. A Mexikóvölgyi úttól induló emelkedő Bükkszentlászlótól válik igazán izgalmassá.

bike_day_tour_sajtotaj_170626ml_7.jpg

„A szerpentin kellemes kirándulásra is alkalmas lehet, de ezen a napon a 180-200-as pulzussal tekerő bringás hősöknek lehet szurkolni. 16:30 körül érdemes lesz felmenni akár bringával, akár más módon Bükkszentkeresztre, mert öldöklő küzdelem várható a hegyi hajrán megszerezhető pontokért”- nyilatkozta a Tour de Hongrie főszervezője. A helyezéseket eldöntő sprintre 17:30 körül kerül sor a Kálvin János úton.

A versenyhez kapcsolódóan Miskolc legnagyobb bringás buliját szervezi a város július 1-jén, 14.00 órától a Szent István téren. Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos elmondta, a rendezvény ötletét a Tour de Hongrie a miskolci király szakasz befutójának eseménye adta. A városban egyre többen közlekednek kerékpárral. Ma már teljesen természetes, hogy sokan nemcsak hétvégén veszik elő a kerékpárokat, hanem munkába, bevásárolni vagy épp ügyeiket intézni is ezt a közlekedési eszközt választják. De önállóan szerveződő, kis közösségek is együtt bicikliznek, felfedezve Miskolc és gyönyörű környezetének könnyebb, nehezebb szakaszait.

bike_day_tour_sajtotaj_170626ml_9.jpg

Ezeket a közösségeket is megszólítva, Miskolc olyan eseményt varázsol a Tour de Hongrie befutója mellé, mely szinte minden elemében kapcsolódik a kerékpározáshoz. Legyen szó különleges, még sosem látott bringákról, ügyességi játékokról, nagyszabású közös bringás aerobicról, vagy éppen jótékonyságról.

A rendezvény szervezéséért felelős csapat úgy álmodta meg a B!KE DAY névre keresztelt eseményt, hogy témakörönként, célcsoportonként akár külön, akár egyben is értelmezhető és csábító legyen. Így született meg a hat témakör:

  • a MISKOLC Bike – a helyiek, a helyi közösségek, a miskolci kerékpáros egyesületek felülete
  • a MINI Bike – elsősorban gyermekeknek, családoknak szóló programelemek, kerékpáros közlekedési edukáció
  • a MAD Bike – bringás őrületek csoportosan és egyénileg
  • az ADJ! Bike – a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének részvételével megvalósuló, speciálisan erre a napra, erre a témakörre kialakított attrakciók és jótékonysági, figyelemfelkeltő programelemek
  • AFTER Bike Party – azoknak, akik a végén szeretnék velünk együtt ünnepelni a Kerékpározás miskolci Napját
  • a SMART Bike – kerékpáros különlegességek az okos világból

Városunk büszke rá, hogy a Tour de Hongrie szervezői és főszervezője is több alkalommal, nyilvánosan is kifejezték, Miskolc, a B!ke Day megvalósításával kiemelkedik a résztvevő városok közül.

A programelemek közül néhányat külön is kiemelve:

A Kerékpáros Miskolc Egyesület valamint a Rendőrség közreműködésével és jóvoltából a legkisebbeket különleges ügyességi pálya és közlekedési totó várja majd.

A Factory Aréna támogatásával és szervezésében, a Szent István tér melletti kis parkban, ahogy ők hívják, a gödörben, a nagyobbak tehetik majd próbára ügyességüket az extrém sport területén.

A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete a véradás mellet bringás csodákkal is készül, melyekkel a B!ke Dayre kilátogatók eddig biztosan nem találkoztak még. 

Lesz kreatív foglalkoztató, virtuális világ, e-bike pálya és térképes meglepetés, de a Miskolctapolcai Strandfürdő és a Techno Gym jóvoltából nagyszabású szabadtéri kerékpáros aerobic órákra is lehet majd regisztrálni.

A rendezvényre megnyílik a város legnagyobb kerékpártárolója a Városházán, annak érdekében, hogy a B!ke Day küldetésének megfelelően minél többen tudjanak két keréken érkezni.

És július elsején lesz először arra példa, hogy valóságos kertmozivá alakuljon át a Szent István tér. A szervezők mi mással készülnénk, mint bringás mozival, egy igazi retróval, a BMX bantidákkal, amelyet az egész család együtt nézhet.

Az egyik legfontosabb esemény, a miskolci király etap befutója lesz, melyet a Tour de Hongrie díjátadója követ. Lesznek nyeremények, ajándékok, tombola, a B!ke Day pedig fergeteges after partyval zárul, amely szintén egyedülállónak mondható a városi események sorában.


tdh.jpg

A mezőny Miskolc Szirma városrészen keresztül lép be Kistokaj irányából Miskolcra.

Miskolci utca-Kisfaludy utca--Miskolcon balra Vörösmarty utca – Uitz Béla utca – Kálvin János utca – ÁTHALADÁS A CÉLVONALON – Petőfi Sándor utca – Kiss Ernő utca – balra Vasgyári út – Gózon Lajos utca – jobbra 2505-ös út (Gózon Lajos utca) – Mexikóvölgy utca – Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt-Hollóstetó-Lillafüred.

Vadas Jenő utca – Hegyalja út – körforgalom – Hegyalja út – jobbra Kökény utca – balra Bartók Béla utca – Tokaji Ferenc utca – jobbra Ferenczi Sándor utca – balra Szervezet utca – Muhi utca – 2505-ös út – balra Gózon Lajos utca – balra a vasúti átjáró előtt Gózon Lajos utca – jobbra Vasgyári út – jobbra Kiss Ernő utca – Geró János utca – Petőfi Sándor utca – jobbra Rácz György utca – balra[VT1]   Kálvin János utca – jobbra Papszer utca – Mindszent tér – balra Szemere Bertalan utca – balra Uitz Béla utca – Kálvin János utca – CÉL

A kerékpárosok áthaladásának időpontjában a verseny útvonalában lévő kereszteződések, várhatóan 10 perc időtartamban kerülnek lezárásra. A lezárásokra 15:30 és 17:30 között kell majd számítania a miskolciaknak.

Ezen a napon 12.00 és 19.00 óra között az Uitz Béla utca - Kálvin János utca - Toronyalja utca, továbbá a Szemere Bertalan utca - Meggyesalja utca (Bartók Béla tér) esetében teljes útzár lesz.

Változik a parkolási rend is, hiszen egyes parkolók esetében lezárás, több, a versennyel érintett utca tekintetében pedig, a kerékpárosok és a miskolciak gépjárműveinek védelme érdekében, az utcák mindkét oldalán parkolási tilalom lesz reggel 6, és este 6 óra között, melyekre közlekedési táblák is felhívják majd a figyelmet:

A Petőfi Sándor utcán, Bartók Béla tértől a Nagyváthy János utcáig, Kökény utca egy szakaszán a Bartók Béla utcáig, a Bartók Béla utca teljes hosszában, Tokaji Ferenc utca egy szakaszán a Ferenczi Sándor utcáig, a Ferenczi Sándor utcában a Tokaji Ferenc utcától a Szervezet utcáig, a Szervezet, a Muhi és Papszer utcák teljes hosszában, A Mindszent téren a Csengely utcában a Szemere utcáig, és a Szemere utcában a Mindszent tértől az Uitz Béla utcáig.

Július 1-jén reggel 6 óra és 21 óra között nem lehet majd parkolni a Szent István téri parkolóban, a Bartók Béla téren, a Városház téren és a Hunyadi János utcában a Dayka utcától a Városház térig.

A forgalmi változások az MVK Zrt. alábbi autóbuszvonalain érintik a járatok közlekedési menetidejét: 1; 3; 3A; 4; 5; 9; 14; 15; 19; 20; 21; 28; 29; 290; 30; 31; 32; 34; 35;38;43; 44; 68; 69; Auchan1;ZOO

A villamosok közlekedését a kerékpárverseny nem érinti, így aki teheti, autóbuszok helyett válassza ezt a közlekedési módot. Július 1-én 15:00-19:00 óráig az MVK Zrt. bármilyen egyvonalas bérlettel lehetővé teszi az utazást a villamosokon, ezzel is megkönnyítve az egyébként busszal közlekedők eljutását is. Részletes információ június 27-től az mvkzrt.hu, illetve a facebook.com/mvkzrt oldalon olvasható.

A kerékpárosok 50-70 km/órás sebességgel közlekednek, ezért a szervezők kérik, vigyázzanak saját és a sportolók testi épségére is!


tour_de_hongrie_ill1.jpg

Nyeremények, meglepetés bringás és zenei élmények, vagyis kiváló szórakozási lehetőség várja a Szent István térre érkezőket július elsején. Kiss János alpolgármester elmondta, Miskolc várja a családokat, és a baráti társaságokat a rendezvényre. Hozzátette: július elsején az ország újra Miskolcra, A marketing fővárosára figyel majd. 

– Ez egy újabb mérföldkő azon az úton, amelyen Miskolc azt próbálja bemutatni, hogy ez a város kulturális és sportrendezvények tekintetében szívesen megmutatja magát az országnak, és ha úgy adódik, természetesen az egész világnak. Az, hogy éppen két napja kapta meg Miskolc város azt a kitüntetést Budapesten , hogy az év marketing fővárosa lett Magyarországon, az azt hiszem, pontosan jól szemlélteti, hogy ezekbe a sportrendezvényekbe és kulturális rendezvényekbe érdemes energiát fektetni – mondta az alpolgármester.

A Tour de Hongrie június 27-én rajtol. Idén 17 csapat, 32 ország 96 versenyző nevezett az összesen 740 kilométer versenytávra. A mezőny július 1-én érkezik Miskolcra. Ekkor bárki kerékpárra pattanhat. Miskolc ugyanis igazi nagy rendezvénnyel készül a Szent István téren.