A házigazdákkal együtt öt óvoda mintegy 80 gyereke szerepelt a rendezvényen. A Miskolci Eszterlánc Hagyományőrző Óvoda ötödik alkalom tartott hagyományőrző napot az intézményben. Varga Sándorné óvodavezető elmondta, nemcsak a mindennapi foglalkozások keretében ápolják a hagyományokat, hanem néptáncoktatójuk is van, és minden csoport minden gyermeke megismerkedhet a néptánccal.

– Ezen kívül a foglalkozások keretében a népmesékkel, népi mondókákkal is megismerkedhetnek a gyerekek. De külön hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a megfelelő magyar hagyományápolás időszakaiban külön rendezvényeket szervezzünk a gyerekeknek, szülőknek egyaránt – ismertette.

Egy óvodában akkor végezhető jó, színvonalas nevelő munka, ha ehhez a megfelelő infrastruktúra is rendelkezésre áll – mondta Molnár Péter önkormányzati képviselő.

– Az óvodafelújítási program, amit Miskolc önkormányzata évekkel ezelőtt elkezdett, épp most fog ideérkezni a választókörzetembe, az Eszterlánc Néphagyományőrző Óvodába. Hamarosan megkezdődik ennek az óvodának is egy komplex energetikai felújítása. Ne feledjük, már a városban több óvoda átesett ilyen felújításon, és a következő években gyakorlatilag minden óvodánk megújul – húzta alá a politikus.

A felújítás után az óvodások a mostaninál is jobb körülmények között folytathatják a néphagyomány-ápolást.