
Barkóczi István január óta tulajdonosa a Népkerti Vigadónak. Mint mondta, csodálatos múltja, hangulata van és volt ennek az épületnek - az egész helyszínnek - ezt szeretnék visszahozni, megidézni. A sörözőt pénteken adták át, kerthelyiség, később pedig grillterasz is várja majd itt a vendégeket. A gyerekeknek pedig egy kis játszóteret alakítanak ki.
- Ez egy multifunkcionális hely lesz Miskolcon. Nem csupán szórakozásra, étel-és italfogyasztásra szolgál majd, hanem hagyományosan a bálok és esküvők központja is lesz. Emellett egy jelentős kulturális központot szeretnénk itt létrehozni, amelyben kisebb színdarabokat, zenei estéket szervezünk majd - tette hozzá Barkóczi István.

A Vigadó mintegy 400 fő befogadására lesz alkalmas. Bihall Tamás, a BOKIK elnöke a megnyitón arról szólt, ez a lépés garantáltan növelni fogja Miskolc idegenforgalmi értékét. Kiemelte, nagyon örül annak, hogy olyan tulajdonos kezébe került az épület, aki garantálja a nívós eseményeket, rendezvényeket és produkciókat.
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a megnyitón kihangsúlyozta: újra be szeretnék népesíteni a város szimbolikus szabadidős helyszínét, a Népkertet, s a területnek szerves része a Vigadó is.

- Az volt a szándékunk, hogy ezt a területet, a Népkertet, amit már több mint 140 éve építettek a miskolciaknak újra benépesítsük és ne csak hétvégi találkozóhely legyen, hanem hétköznap is minél több miskolci járjon ide - hangsúlyozta a polgármester. - A Népkerthez pedig szervesen hozzátartozik a Vigadó, a városi rendezvények számának növekedése pedig a létesítmény forgalmának is kedvezni fog - tette hozzá Kriza Ákos.