A Steelleaders vezetőedzője, Molnár Ágnes a minap.hu érdeklődésére elmondta, nagy örömükre szolgált, hogy végre egy impozáns helyszínt sikerült lefoglalniuk a gálára.
– Eddig tornatermekben zártuk az évet, most azonban az ITC-ben mutatkozhatott be három szakosztályban (cheerleading, szertorna és hip-hop, break) a közel száz sportolónk és nyolc edzőnk – mondta, hozzátéve, újdonság volt az idén, hogy sok fiú is csatlakozott a csapathoz, így most már a cheerleadingben is képviselteti magát az erősebb nem.

Kihívást jelentett persze, hogy a szertornások számára pillanatok alatt „tornateremmé” alakítsák a színpadot, de ezt is sikerült gyorsan megoldani, és a vezetőedző elmondása szerint valóban látványos bemutatót láthatott a közönség.

A bemutatók után mintegy 40 díjat adtak át az év során kimagaslóan teljesítő sportolóknak – és azoknak a felnőtteknek, akik segítették az egyesület munkáját.

Most következik a pihenés a nyári szünet alatt, de szinten tartó, összevont edzéseket azért tartanak, ahol a fiatal sportolók a többi szakosztályt is kipróbálhatják a Miskolc Steelleadersnél.