Ugrás a tartalomra

Ilyen csak a filmekben van: fejszével állította meg a nő a kisbuszt! (Rendőrségi fotók)

Létrehozva
Fejszét dobott egy távozni készülő kisbusz szélvédőjébe egy 44 éves, bátonyterenyei nő. A sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy korlátnak csapódott.

fejsze2.jpg

Az eset június 4-én délben történt Bátonyterenye belterületén. A 44 éves nő, előzetes szóváltást követően - egy fejszével megdobta a helyszínről távozni készülő sértett gépjárművét. A gépkocsi ablaka ennek következtében betört, a sofőr egy korlátnak hajtott a járművel.

fejsze.jpg

A kiérkező rendőrök a tettest elfogták, s gyanúsítottként hallgatták ki. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat ellene eljárást.

fejsze1.jpg