Ugrás a tartalomra

Fejszével követelte elmaradt munkabérét, majdnem megölte munkaadóját

Létrehozva
A emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség egy 41 éves férfival szemben – írja közleményében a B-A-Z Megyei Főügyészség.

fcs_05.jpg

Majdnem megölték otthonában a vállalkozót

A tájékoztatás szerint, a vádlott férfit évek óta foglalkoztatta segédmunkásként a sértett vállalkozó. Ezen túl a férfi házánál is segédkezett kisebb munkákban. 2015. decemberében a sértett férfi megelégelte a vádlott trehány munkavégzését és közölte vele, hogy nem tart igényt tovább a munkájára.

A felháborodott vádlott felkereste a sértettet annak lakásán és kezében egy fejszével, trágár szavak kíséretében követelte elmaradt munkabérét. A sértett kijött a házból és próbálta békíteni a feldühödött vádlottat, de az rátámadt a fejszével. Olyan erővel sújtott a sértett nyaka felé, hogy ha ő nem emeli fel a karját védekezés képpen, akkor súlyos, akár halálos nyaki sérülése keletkezett volna. Az ütés erejét mutatja, hogy a sértett csuklója nyílt töréssel darabosra tört. A vádlott közben azt kiabálta, megöllek.

fcs_03.jpg

Vérnyomok a dulakodás helyszínén

Az ekkor már az életéért küzdő sértett megragadta a fejsze nyelét, hogy a vádlott ne tudjon újból lesújtani. Dulakodni kezdtek, melynek során a földre kerültek, mindketten a fejsze nyelét markolva. A sérttet hanyatt feküdt, a vádlott fölötte és próbálta a fejsze élét a sértett nyakához nyomni. Hogy a vállalkozó elengedje az eszköz nyelét, a vádlott olyan erővel harapta meg a kezét, hogy egy foga beletört a sebbe.

A segélykiáltásra egy szomszéd sietett az udvarra, aki rákiabált a vádlottra. A támadó ezután felhagyott cselekményével és elmenekült a helyszínről. Egy közeli autószalonban fogták el a rendőrök, akiket egyébként maga értesített.

A sértett csuklósérülése mozgás beszűküléssel járóan, vagyis maradandó fogyatékosság mellett gyógyult. A korábban már börtön is megjárt büntetett eléletű vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetést, közügyektől eltiltást indítványozott és egy korábbi felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.