Lúdas Matyi történetével kezdődött a szombati programok sora. Ezt az előadást a Csodamalom Bábszínház társulatától láthatták a gyerekek. Majd Szőlőszem Kálmánról hallhattak mesét Écsi Gyöngyi előadóművésztől. Déltől egy kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők. Itt könyvgyűjtők sorakoztak fel a színpadon. Majd következett a könyvaukció.

Ami pedig elmaradhatatlan volt mindennap az Erzsébet téren, az a Miskolci Állatkert állatsimogatója gyermekeknek, érzékenyítő játékok, beszélő és tapintható eszközök a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete sátrában, verset mondó telefonfülke, óriáskönyv, „a MI könyvespolcunk” és kézműveskedés kicsiknek és nagyobbaknak.
A szerdától szombatig tartó rendezvénysorozathoz tartozik még egy kései program: író-olvasó találkozó Trux Bélával, akinek egyik regényéből részleteket Ötvös Éva színművész olvas fel. A rendezvény hétfőn délután fél 5-kor kezdődik a Tompa Mihály Könyvtárban.