A csapadékhiány miatt 10-20 százalékkal kevesebb gabona teremhet az idén - közölte Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Elmondása szerint az országban átlagosan mintegy 100 milliméternyi csapadék hiányzik a talajból, és emiatt több helyen is - az aszályos területeken - már kényszerérés tapasztalható. Ha nem lesz hűvösebb az időjárás és csapadékosabb, több helyen már Péter-Pál napja előtt megkezdődhet az árpa betakarítása az országban.

Mindez azt jelentheti, hogy a múlt évi 5 millió tonnás össztermés 4 millió tonna körül lehet 2017-ben. Ez természetesen a búza árát nem befolyásolja, hiszen az a világpiacon dől majd el, de több búzatermelőnek kell veszteséggel számolnia. Tavaly ugyanis a tonnánként 40 ezer forintos átlagos ár mellett a termelők mintegy 50 százaléka volt veszteséges. Az elnök szerint ez a szám idén 70-80 százalékra is rúghat, ha az időjárás nem fordul kedvezőre. A búzatermesztőknek ugyanis ahhoz, hogy ne legyenek veszteségesek, és némi nyereség is keletkezzen, átlagosan 50 ezer forintos felvásárlási árra lenne szükségük tonnánként