Ugrás a tartalomra

Miskolci látogatáson a norvég nagykövet

Létrehozva
Olav Berstaddal, a Norvég Királyság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével találkozott hétfőn délután Kriza Ákos polgármester a miskolci Városházán.

norveg_nagykovet_170612ml_2.jpg

Olav Berstad egyebek mellett elmondta: sokat utazik Magyarországon, de eddig elsősorban a déli városokban járt. Ez a látogatás most remek lehetőség a számára, hogy az ország északi régiójával is személyesen megismerkedjen. A Miskolcra látogató küldöttségnek tagja volt még Kathrina Ramberg képviseletvezető-helyettes, Andreas Myrseth politikai referens, valamint Bogár Beáta személyi titkár is.

norveg_nagykovet_170612ml_11.jpg

Kriza Ákos polgármester a találkozó során röviden tájékoztatta a küldöttséget Miskolc elmúlt 30-40 évének történéseiről – mint mondta, ez megkönnyítheti az elmúlt évek változásainak, valamint a város jelenének a megértését. Ismertette Miskolc „okos” és „zöld” (Smart&Green) fejlesztéseit is, kiemelve, hogy a város valamennyi beruházása ezekhez az elvekhez igazodik.

norveg_nagykovet_170612ml_13.jpg

Kriza Ákos a helyi turizmus fejlődéséről is szólt, ismertette az elmúlt év kiemelkedő trendjeit, eredményeit, és megemlítette a nemrégiben elnyert turisztikai díjakat. A találkozó során érintették a rászorulók támogatásának, valamint a határ menti együttműködések kérdéskörét is.

norveg_nagykovet_170612ml_12.jpg

A norvég nagykövetség küldöttsége kedden délben tér vissza Budapestre.