Ugrás a tartalomra

Ütötte, rúgta, taposta a hajléktalan nőt a többszörös visszaeső férfi

Létrehozva
Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 38 éves férfival szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A vádlott férfi hajléktalanként élt Tiszaújvárosban. 2016 augusztusában a város egyik parkjában bográcsoztak szintén hajléktalan ismerőseivel. Ennek során a vádlott odament az egyik nőhöz, majd trágár szavak kíséretében ütlegelni illetve rugdosni kezdte. Társai felszólítására ekkor még abbahagyta a bántalmazást, a sértett nő a közeli csapnál le tudott mosdani.

emberoles_kiserlet_hajlektalan_tiszaujvaros.jpg

Pár perc elteltével a vádlott ismét odament hozzá és újból ütni kezdte, miközben azt kiabálta: „Megöllek és eláslak!” A földre eső nő a fejét a betonba ütötte, de a férfi tovább ütötte, rúgta illetve taposta. Egy másik férfi ráfeküdt a magatehetetlen nőre, hogy testével védje a bántalmazástól.

A vádlott ekkor abbahagyta az ütlegelést, majd levizelte a földön vérbe fagyva fekvő sértett nőt.

A bántalmazás következtében a sértett olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, melyek gyors orvosi beavatkozás hiányában a halálához vezettek volna. Kómás állapotban szállították a mentők kórházba, ahol életmentő műtétek sorát hajtották végre. Felépülése esetén maradandó károsodással is kell számolni.

A korábban már börtönt is megjárt, többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.