Ugrás a tartalomra

Impozáns számok, javuló tendenciák – napirenden a közbiztonság

Létrehozva
Júniusi rendes ülését tartotta szerdán Miskolc közgyűlése. Sok más mellett napirenden szerepelt az önkormányzati rendészet és a Miskolci Rendőrkapitányság 2016-os munkájáról szóló beszámoló, valamint a helyi Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia 2017-2018. évi cselekvési programja is.

Napirend előtt

Az ülés elején egyperces néma főhajtással emlékeztek Miskolc város elhunyt díjazottjaira, Pásztor Albertre és Raffai Kingára.

img_7520.jpg

Kriza Ákos polgármester napirend előtti felszólalásában elmondta, az elmúlt időszakban egyre több a pozitív hír, Miskolc imázsa folyamatosan erősödik. Nem csupán a város gazdasága, hanem az idegenforgalma is az országos átlagot meghaladva fejlődik. Miskolcról a legutolsó közgyűlés óta két abszolút pozitív kicsengésű hírösszeállítás is napvilágot látott. Az egyik arról szólt, hogy „Miskolcon hasít” a turizmus. – Abból az apróból kerültünk reflektorfénybe, hogy májusban láttak napvilágot a 2017-es esztendő első negyedévének idegenforgalmi adatai. Képviselőtársaim emlékezhetnek rá és magam is több alkalommal beszéltem róla, hogy már 2016-ban is rendkívüli dinamikát mutatott városunkban ez az iparág – mondta el Kriza Ákos. Mint a polgármester fogalmazott, néhány adat, mutató kifejezetten arról szólt, hogy Miskolc ezen a területen is az abszolút élvonalban van már. A TOP 10-es listára, az ötödik helyre kerültünk például a belföldi vendégek számát illetően, a növekedés dinamikája pedig ebben az összehasonlításban az egész országban a második legnagyobb volt nálunk.

– Ez a tendencia 2017-ben is folytatódott folytatódik, elmondhatjuk, hogy nemcsak Miskolc gazdasága – erről az áprilisi közgyűlésünk előtt adtam számot önöknek –, hanem az idegenforgalma is az országos átlagot meghaladó mértékben fejlődik: 2016 első negyedévéhez képest 23,9 százalékkal több pénz, idegenforgalmi adóbevétel folyt be a költségvetésünkbe – úgy, hogy adót nem emeltünk. Tavaly 20,1 millió forint volt az első három hónapban az idegenforgalmi adóbevételünk, az idén pedig 24,9 millió forint – hangsúlyozta Kriza Ákos, kiemelve: azt, hogy milyen színvonalú háttérmunka folyik ezen a területen, mennyire erős csapat dolgozik a vendégek idecsábításán, mennyire eredményesen és  kreatívan tesznek Miskolc jó hírneve, a város javuló imázsa érdekében, azt mutatja a következő hír is, mely szerint Miskolc lett a Marketing Fővárosa 2017-ben, s ezentől ezt a megtisztelő címet viselheti.

Az Országos Városmarketing Díj pályázatot azért alapították, hogy felhívja a figyelmet a városok fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre. Arra, hogy a városmarrketingnek sokszínűnek és eredményesnek kell lennie.

Miskolc kilenc nevezést nyújtott be és ebből hét Városmarketing Gyémánt díjat nyert el. A versenykiírás szerint pedig aki a legtöbb gyémántot nyeri el, az lesz az adott évben Magyarország Marketing Fővárosa. Az elismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte.

– A mezőny élére ugrottunk, nagyon sok munka van abban, hogy ide került Miskolc – fogalmazott a polgármester, elmondva, hogy ősszel egy komoly marketing kampányt indít az önkormányzat, promótálják a várost mint gazdasági lehetőséget azok számára, akik keresik a munkahelyteremtési lehetőségeket.

img_75281.jpg

Humán fejlesztésekkel kapcsolatos előterjesztések

Elsőként a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratának módosítására és az egységes szerkezetű alapító okirat jóváhagyására;

- a Miskolc önkormányzata által fenntartott egyes óvodák intézményvezetői beosztásának betöltésére vonatkozó pályázatok elbírálására;

- az önkormányzati Rendészet vezetői munkakörére kiírt pályázat elbírálására, vezetői álláshely betöltésére;

- a Települési Értéktár Bizottságban történő személyi változásokra vonatkozó döntés meghozatalára;

- az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló 40/2012 (XII.15.) önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó előterjesztéseket

valamint a Salkaházi Sára Miskolc Program eredményeiről szóló tájékoztatást tárgyalta a grémium.

Kovács László Fidesz-KDNP frakcióelnök a napirendek vitája során a Salkaházi program eredményeiről szólt. Mint mondta, 2014-ben indították el a programot, amelyhez örömmel csatlakozott a frakció. Salkaházi Sára példaértékű életet élt, a program elnevezésénél is egyetértés volt. Első lépésben az egykor Miskolcot építő szépkorúak anyagi támogatásáról döntöttek. Több mint 34 ezren vették igénybe a tízezer forintos támogatást, de már akkor igény volt a program bővítésére. 2016-ban már több mint 36 ezer volt a csatlakozók száma, újabb programelemek jelentek meg, ezt a költségvetési keret bővítése is elősegítette: színházi előadásokat rendeztek a szépkorúak számára, voltak főzőversenyek, szüreti bálok, emellett most már kiránduló vonatok is színesítik a programot. Ezeken összességében több ezren vettek részt.

–Fontos hangsúlyozni, hogy nem csupán támogatjuk, de évről évre igyekszünk is bővíteni az ellátási formákat. Disszonáns hang is jelentkezett persze, Jakab Péter jobbikos képviselő részéről, akinek a felszólalásainál továbbra is kivonulunk, mivel azóta sem kért elnézést kijelentéseiért a miskolci nyugdíjasoktól – mondta el a frakcióelnök.

Soós Attila, a Fidesz miskolci frakcióvezetője úgy fogalmazott, a Salkaházi program indulása óta az ellenzék, a Jobbik támadásainak kereszttüzében áll. Pedig ha megismernék a programot, nem lehetne vita arról, hogy az hasznos és jó. Soós Attila két számot idézett: a program fennállása alatt több mint 1 milliárd forintot tudtak a nyugdíjasok életminőségének a javítására fordítani. Idén már most, júniusig közel 28 ezren igényelték a támogatást. Soós Attila kiemelte: minden jogosultnak, aki ennek a városnak építésében, fenntartásában részt vett, alanyi jogon járnak a Salkaházi program juttatásai.

A város működéséhez kapcsolódó előterjesztések

Másodikként a helyi önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról, valamint a Miskolci Rendőrkapitányság 2016. évi munkájáról szóló beszámolókat,

- az MVK Zrt.-vel fennálló Közszolgáltatási Szerződés módosítására, a 2016. évi közszolgáltatási tevékenységről készült éves Közszolgáltatói Jelentés és a 2016. évi Éves Pénzügyi Ellentételezés összegének, valamint a 2017. évi közszolgáltatási követelmény és közszolgáltatási ellentételezés tervezett mértékének elfogadásával kapcsolatos előterjesztést, illetve

- az Integrált Településfejlesztési Stratégia és a Helyi Esélyegyenlőségi Program módosításának jóváhagyására vonatkozó javaslatot tárgyalták.

img_7580.jpg

Bogyay Ferenc városi rendőrkapitány szóbeli kiegészítésében elmondta, a regisztrált, kiemelt, közterületen elkövetett bűncselekmények esetében további javulást tudtak elérni, az elmúlt 12 év legjobb eredményeiről számolhatnak be. Ezt a szintet legalább tartani, de javítani is szeretnék. 2010-hez képest kevesebb mint felére esett vissza például a kiemelt bűncselekmények száma. Hangsúlyozta, a rendőri jelenléttel elsősorban a közterületen elkövetett bűncselekményekre tudnak hatással lenni.

A Miskolc közterületein regisztrált bűncselekmények számának alakulása: 2006 - 3246, 2010 - 1807, 2015 - 1049, 2016 – 911

A kiemelten kezelt bűncselekmények száma Miskolc város területén: 2006 - 5954, 2010 - 4778, 2015- 3100

A rablások számának alakulása Miskolc területén: 2010 - 85, 2015 - 60, 2016 - 44

A garázdaságot elkövetők számának alakulása Miskolcon: 2015-ben 424, 2016-ban 339

Bogyay Ferenc elmondta, eredményesen léptek fel több, ismert betörővel szemben, tavaly már csak 89, idén eddig 31 lakott lakást törtek fel Miskolcon. Biztatóak az adatok.

A rendőrkapitány arról is szólt, Európa néhány városával ellentétben Miskolcon nem kell tartani terrorcselekményektől. Viszont tevékenyen részt kell venni az országhatár védelmében, s szükség van a térfigyelőrendszer további fejlesztésére is. A város külterületi részein sajnos még tartani kell attól (mivel például itt még nincs kamera), hogy a magára hagyott ingatlanokon bűncselekmények történnek.

Kriza Ákos polgármester  hozzászólásában kiemelte, a városvezetés prioritásként kezeli a közbiztonságot, folyamatosan annak erősítésén dolgozik. Mint mondta, a miskolciak érzik az erős rendőri jelenlétet, tudják, hogy számíthatnak a rendőrökre. Az együttműködés az önkormányzat, a kapitányság, valamint a miskolciak között, meghozta a gyümölcsét.

– Elmondhatjuk, hogy Miskolc egy biztonságos város, ezt 2017-re sikerült elérni – hangsúlyozta a polgármester, gratulálva a rendőrök munkájához.

Soós Attila, a Fidesz miskolci frakciójának vezetője örömtelinek nevezte, hogy a rendőrség és az önkormányzat közbiztonsági intézkedései eredményesek, a statisztikák folyamatosan javuló eredményeket mutatnak. Ezt az utat kell folytatni, a rendőrséggel együttműködve, mondta, hozzátéve, mind a szubjektív biztonságérzet, mind a statisztika alapján azt lehet mondani, hogy Miskolc közbiztonsága jó. Mindenki bizakodó, de a személyes kár, sérelem továbbra is fáj mindenkinek, törekedni kell rá, hogy ez mindig kevesebb legyen. Mindenki örül, hogy egyre több rendőrt, járőrt látni Miskolc utcáin. Megnyugtató, főleg ismerve néhány európai város közbiztonságát – hangoztatta a frakcióvezető.

img_7572.jpg

Az MVK szerződéssel kapcsolatos napirendről Soós Attila úgy fogalmazott: minden miskolci örömmel tapasztalhatja, hogy ilyen ütemben sehol nem fejlődik a közösségi közlekedés, mint Miskolcon. A helyiek óvják, védik és örömmel használják az új járműveket. Nő a kihasználtság. Új járatok indulnak – az Avasról a Búza térre, a Takatához, vagy éppen a strandhoz – a miskolciak igényeihez igazodva. Az egyik legmagasabb támogatást biztosítják mindehhez, több mint 1 milliárddal támogatja város az MVK-t. Jelentős, 15 százalékos béremelést is biztosítottak a vállalatnál.

Kovács László Fidesz-KDNP frakcióelnök arról szólt, hogy Miskolc város fordulóponthoz érkezett: emelkedett a születések száma, ezzel párhuzamosan csökkent a halálozásoké. Bíznak a tendencia folytatódásában. Kiemelte: a rendőrségi beszámoló nemcsak az elmúlt évekhez viszonyítva, de hosszabb távon is impozáns eredményeket tud felmutatni. Tavaly 2015-höz képest a közterületeinken 13,2 százalékkal, 1049-ről, 911-re esett vissza a bűncselekmények száma. Az elmúlt hét évben tavaly követték el a legkevesebb rablást városunkban, összesen 44-et. Ennél a bűncselekmény-típusnál kiemelkedően jó lett a felderítési arány. A garázdaságot elkövetők is kevesebben voltak 2016-ban, mint 2015-ben: 424 helyett 339 esetben kellett ezek miatt eljárniuk a rendőröknek. Az úgynevezett kiemelt bűncselekmények száma is nagy mértékben csökkent egy év alatt, egészen pontosan 20,1 százalékkal.

– Ezek valóban impozáns adatok. Igazolni látszik az, hogy az a közbiztonsági modell, amit elindítottunk, eredményes volt - emelte ki Kovács László.

Szécsényi Marianna (Fidesz) képviselő köszönetet mondott a rendőrség tevékenységéért, mint mondta, körzetében is jelentős előrelépés történt  a szubjektív biztonságérzet növelésében.

– Úgy gondolom, ez az összegzés jó képet fest a rendőrség és a rendészet közötti együttműködésről is. Jót tett a miskolciak biztonságérzetének, hogy a közterületeken 911-re esett vissza a bűncselekmények száma. A városvezetés egyik legfontosabb célkitűzése, hogy mindenki biztonságban érezze magát a városban – emelte ki Szécsényi Marianna.

Hollósy András (Fidesz) képviselő elmondta, választókörzetében is többen jelezték, hogy nőtt a szubjektív biztonságérzet. A rendőr-rendész párosok jelenléte megnyugtató, a lakosok ezt értékelik. Európa, Magyarország határait önök is védik, ez szintén köszönetet érdemel –hangoztatta a képviselő.

Glatz Katalin (Fidesz) képviselő arról szólt, hogy kiemelt fontosságúak a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok. A demográfiai adatok azt mutatják, lassul a népesség fogyása. Kiemelkedő, hogy egyértelmű emelkedés látható a 0-3 éves korúak számában. A CSOK, a családi adókedvezmény, a GYED extra mind ezt támogatja. A gyermekétkeztetés ingyenessége, a szünidei gyermekétkeztetés szintén pozitív előrelépés.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy ezeket a napirendeket nem lehet együtt tárgyalni. A gyermekjóléti feladatoknál a demográfiát emelte ki: a lakosság száma szerinte drámaian csökkent. 10 éves távlatban 23 ezerrel lett kevesebb Miskolc lakossága. Kiemelte, 2016 decemberében 4400 gyermek rendszeres gyermekvédelmi támogatásra szorult. Ez szerinte mutatja az igazságot.

Az MVK legfrissebb mérlegadataiból Simon Gábor szerint tragikus kép rajzolódik ki, hatalmas volt a veszteség. Most jön egy ellentételezés. Simon Gábor az MSZP nevében köszönetet mondott a miskolci rendőröknek, akik – néha nehéz körülmények között – a határt is védik. – A bűnözést akkor lehet visszatartani, ha minél nagyobb a valószínűsége annak, hogy ha valaki bűncselekményt követ el, az le fog bukni – fogalmazott a frakcióvezető.

Jakab Péter (Jobbik) frakcióvezető ugyancsak köszönetet mondott a rendőrség munkájáért. Úgy vélte azonban, „a sikerességet a lakosságnak kell eldöntenie”. Mint Jakab Péter fogalmazott, a statisztikák „eszméletlenül” jók, a valóság azonban azt mutatja, hogy a belvárostól néhány méterre komplett családi házakat el lehet bontani. Lyukóban felgyújtják a házakat. A frakcióvezető elmondta, egyetért a prevenció fontosságával, szerinte azonban a problémára nem jó megoldást adnak. Bizonyos szülők bűnöző életmódra nevelik a gyerekeket –néhány ember közösségéről van szó. Jakab Péter szerint nem „telepfelszámolás” hanem „telepáthelyezés” van, a törvényt kell beköltöztetni a telepekre, ez a megoldás.

img_7651.jpg

Kriza Ákos polgármester Jakab Péter szavaira reagálva úgy fogalmazott: virtuális valóságban élnek.

– Egy dolog biztos: Jakab Péter sokat nem beszél a miskolciakkal. Beszélgessen az Avason élőkkel, kérdezze meg, rend van ott, vagy nincs? A stadion környékén élőktől kérdezze meg, mi a helyzet a számozott utcákban élőkkel? Mi a véleményük a rendőri jelenlétről? A közterületek rendje az elmúlt években jelentősen javult. Azt látom, hogy a jobbikos képviselők hőbörögnek a közgyűlésben, de semmilyen javaslatot nem tettek le az asztalra, amivel előre lehetett volna lépni – fogalmazott Kriza Ákos.

Pakusza Zoltán (Jobbik) képviselő ugyancsak elismerte a rendőrség munkáját, erőfeszítéseit, de, mint mondta, vannak élhetetlen városrészek. Rossz a lakcímkártya-kiadási gyakorlat, „nyakra-főre” adják ki azokat, zöldterületekre, külterületi részekre.

– Milyen volt Miskolc 7-8 éve, és milyen most, ezt azért nézzük meg! Csak dolgoztatni szeretnek, dolgozni kevésbé: tegyenek törvénymódosítási javaslatot – reagált a jobbikos felvetésekre Kriza Ákos.

Jakab Péter (Jobbik) frakcióvezető a közétkeztetés kiszervezését bírálta, mint fogalmazott: „hangulatkeltésről beszélnek, ahelyett hogy szolgáltatnának”.

Kriza Ákos válaszában elmondta, a közétkeztetésében semmiféle olyan anyagot nem adnak az ételhez, ami veszélyezteti az egészséget. Az egészséget abszolút mértékben védik, egy csapat állandóan figyeli, milyen a minőség. Sokkal egészségesebb a táplálék, mint előtte volt, ez biztos.

img_7538.jpg

Gazdusné Pankucsi Katalin (Fidesz) képviselő elmondta, „visszatérő vízió az MVK összeomlása az ellenzékieknél”. Ezzel szemben a valóság az, hogy soha nem látott fejlesztések történtek, új buszok, villamosok viszik az utasokat. Folyamatosan azon dolgoznak, hogyan tehetnék még jobbá a közlekedést, új utakkal, új járatokkal, a munkába járás és a vásárlás segítésére. A bérlet- és jegyárak évek óta nem változnak. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy Diósgyőrből a Takatába hogyan tudnának eljutni a dolgozók átszállás nélkül.

Bartha György (MSZP) képviselő szerint „óriási romlás” van a közétkeztetésben. A kihordásban kevesebb a mennyiség, ráadásul drágábban szállítanak ki. A beszállítók jó részét lecserélte a közétkeztetést végző cég.

Kiss János alpolgármester reagálásában elmondta, nem tudják bizonyítani, ízlik-e a gyerekeknek az étel, vagy sem. Ezt visszautasítja. – Ne vonjuk le egyes esetekből általános következtetéseket – hangsúlyozta az alpolgármester.

Glatz Katalin (Fidesz) képviselő a közösségi közlekedési fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta: elindult az 58-as járat, visszaállították a 34-es járatot az Avason, beindult a 35R, a 31-es mellett 30-as (Avas kilátó, Tiszai pályaudvar), a piacra való közlekedést új járat segíti. A képviselő örömét fejezte ki, hogy az MVK meghallgatja az utasok kéréseit, és finomhangolja a rendszert.

Novák Józsefné (Fidesz) képviselő alaptalannak nevezte a közétkeztetés romlásával kapcsolatos ellenzéki vádakat. Mint mondta, a gyerekek mindent megkapnak, ami az egészséges táplálkozáshoz szükséges.

Kiss János alpolgármester azt javasolta Pakusza Zoltán jobbikos képviselőnek, tanulmányozza a jogirodalmat a lakcímkártya-kiadással kapcsolatban. A magyar jogrend szerint minden magyar állampolgárt megillet, hogy lakcímmel rendelkezhessen. – Nem telepek áthelyezése zajlik Miskolcon, hanem telepfelszámolás. Ebben is konzekvens a városvezetés – hangsúlyozta Kiss János.

Nagy-Korsa Judit (DK) képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy 31 olyan szegregátum van a városban, ahol veszélyeztetett körülmények között élnek az emberek. Véleménye szerint a nyomortelepek felszámolása után Lyukóba, Perecesre mennek az érintettek. A képviselő úgy fogalmazott, „öröm, hogy egyetlen migránssal sem találkoztunk Miskolcon”, de hány lányfuttatót, koldusmaffiózót sikerült elkapni? – tette fel a kérdést.

Földesi Norbert (MSZP) képviselő úgy fogalmazott, a közétkeztetéssel kapcsolatban mindenkinek vannak negatív és pozitív tapasztalatai. Mint mondta, ha ő fenntartó lenne és kötelező feladatot adna át, akkor nyilatkoztatná a résztvevőket, elégedettségi felmérést készítene. S ha ez nem lenne megfelelő, elgondolkozna a továbbiakról az érintett céggel kapcsolatban. – Nagy segítség lenne egy ilyen felmérés – fogalmazott a képviselő, aki szerint mindenkinek örömére szolgál a piacra indított avasi „bevásárló” buszjárat. Valós kérés volt, tömegek igényelték a szolgáltatást, jó hogy ezt felismerték.

Kiss János alpolgármester elmondta, létrehozták azt a szervezeti egységet, amely a minőséget vizsgálja a közétkeztetésben.

Nánási Kocsis Norbert (Fidesz) képviselő a rendőrkapitányi beszámolót méltatta. Mint mondta, a mutatók valóban impozáns képet festenek  a közbiztonság alakulásáról. A közbiztonság kiemelt feladat, a város segíti és támogatja a rendőrség munkáját, meg kell becsülni a javuló tendenciák mögötti teljesítményt. A képviselő a városi rendészettel közös munkához is gratulált, s kiemelte: lényeges, hogy az élhető hétköznapokban is jól látható legyen a javulás.

img_7625.jpg

Tompa Sándor (DK) képviselő kifogásolta, hogy a beszámoló nem tesz említést a rendőrök munkakörülményeiről. A rendőri jelenlét biztonságot eredményez Miskolcon, a kapitányságok épületeinek infrastrukturális helyzete ugyanakkor rossz, más állami szerveknél komoly fejlesztések zajlanak.

Gazdusné Pankucsi Katalin (Fidesz) képviselő arról szólt, hogy a kormány fő célkitűzése a családok támogatása, a miskolci önkormányzat is kiemelt feladatnak tekinti a gyermekek támogatását. Fontos az infrastruktúra-fejlesztés, kapacitásbővítés a miskolci oktatási intézményekben.

Kiss János alpolgármester ugyancsak kiemelt fontosságúnak nevezte a gyermekek, főleg a rászorulók támogatását. Mint mondta, ideje volt eldönteni, hogy a segély típusú támogatások nem hasznosak a társadalomban. Helyesebb a célzott juttatás, például az ingyen étkeztetés vagy az ingyenes tankönyv.

Kiss János a tömegközledéssel kapcsolatban kiemelte, nem vehető jogosnak a kritika annak a pártnak a képviselőjétől, amely annak idején majdnem megháromszorozta az alapszolgáltatások árát a közösségi közlekedésben. A közösségi közlekedési vállalatok Magyarországpn veszteségesek, az MVK nem a legveszteségesebb ilyen vállalat. Az alpolgármester kiemelte, 2012 januárja óta nem volt áremelés a jegy- és bérletárakat illetően, a szolgáltatás ugyanakkor már jóval magasabb színvonalú. A futásteljesítmény is nőni fog, mind a villamos-, mind a buszvonalakon. Az MVK jó gazdaságpolitikát folytat, jó ötlet volt a gázüzemű buszok beszerzése. A rendőrségi beszámoló kapcsán Kiss János úgy fogamazott: ha a trendek folytatódnak, a legbiztonságosabb városok közé tartozik majd Miskolc.

Az eredményességet, felderítést érintő kritikákkal kapcsolatban Bogyay Ferenc városi rendőrkapitány elmondta, az emberölések felderítése megyei hatáskör. 20-25 évre visszamenőleg 2-3 emberölést nem sikerült még felderíteni, megközelíti tehát a felderítés a 100 százalékos eredményességet. Valóban elrettentő hatású, ha jó eséllyel felderítik az ügyeket, és ezek száma is csökkent.

Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány a rendőrök életkörülményeivel kapcsolatos kérdésekre válaszolva elmondta: 2015-ben indult egy átfogó életpályamodell. Több lépcsőben valósítják meg a programot, 2015-2019. között összességében 50 százalékos béremelést valósítanak meg, amelyhez kiszámítható előmeneteli rendszer párosul. Rövidesen látható jelei lesznek a rendőrségi épületek felújításának is, a belső gépészet, szennyvízrendszer, csapadékvíz-elvezetés korszerűsítése már megkezdődött a Miskolci Rendőrkapitányság épületében. Pályázati pénzekből a megyében további hat rendőrkapitánysági épületet újítanak fel, közel 2 milliárd forintból. Vereckei Csaba arról is szólt, nem küzdenek létszámhiánnyal, az elmúlt 2-3 évben soha nem látott mértékben jelentkeztek fiatalok a rendőrséghez.

Az önkormányzat stratégiai típusú előterjesztései

Ezt követően az egyes beruházási projektek megvalósításához szükséges vagyongazdálkodási döntések meghozataláról

- a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiában foglalt feladatok 2015-2016. évi teljesítéséről, valamint a Miskolci Önkormányzati Rendészet 2016. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadására és a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia 2017-2018. évi cselekvési programjának jóváhagyásáról

- ingatlanok Magyar Államtól történő ingyenes átvételének kezdeményezéséről

- a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás módosításának jóváhagyásáról

- a közterületek rendjéről szóló 13/1998 (III.30.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztéseket tárgyalta a közgyűlés.

img_7554.jpg

Fotó: Mocsári László

Kovács László (Fidesz-KDNP) frakcióelnök a vitában elmondta, az államtól történő átvétel elsősorban a Diósgyőri Kórház épületére vonatkozik, a telephelyi terület stratégiai fontosságú a város számára. A rendelők állapota nagyon leromlott a létesítményben, az infrastrukturális megoldások elodázhatatlanok, de a kapacitásbővítés is. Két pályázat is van, ami kapcsolatba hozható a kezdeményezéssel. Az uniós forrásokat fel tudják használni, fontos, az önkormányzat a vagyonkezelői, tulajdoni jogot visszaszerezze.

Soós Attila, a Fidesz frakcióvezetője köszönetet mondott a rendészet munkatársainak, a polgárőröknek. Mint mondta, hat éve alakult meg az önkormányzati rendészet, elsőként Miskolcon. A modell példaértékű, korábban egy importált, őrző-védő rendszer működött. Most viszont,  évről évre szisztematikus munkával, a létszám növelésével, a költségvetés emelésével elérték, hogy Miskolc a rend és közbiztonság városa legyen. A „fészekrakó” ügyet lassan lezárják, ami mutatja, hogy igenis meg lehet oldani a törvényesség mentén ezt a problémát. A miskolciak egyértelmű igénye volt az is, hogy megszűnjenek a nyomortelepek, s hogy egyre több helyen legyenek közterületi kamerák. Mintegy 500 ilyen térfigyelő telepítésére kerül sor a közeljövőben. Fokozták a rendőri, rendészi jelenlétet a belvárosban, illetve a „fertőzöttebb” gócokban. Rendszámfelismerő rendszer működik a belvárosban, a közös járőrpárosok tevékenységét több tízmillióval támogatja a város.

– A stratégia célja, a bűncselekmények visszaszorítása, a szubjektív biztonságérzet növelése. Ezen az úton megyünk tovább – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Szécsényi Marianna (Fidesz) képviselő ugyancsak arról szólt, hogy a jelenlegi városvezetés egyik legfontosabb célja, hogy a miskolci polgárok biztonságban érezzék magukat. Hogy ne csak program, hanem érezhető valóság is legyen a közbiztonság javulása. A képviselő Szirmán és Martinkertvárosban dicséretesnek nevezte a körzeti rendész munkáját. Mint fogalmazott, választási ciklusokat ível át az a közbiztonsági  program, aminek része a Rendészeti Bizottság munkája is. Szécsényi Mariann méltatta a Rendészeti alközpontok létrehozását is.

Barta Gábor (Fidesz) képviselő  megköszönte a rendészek tevékenységét az Ünnepi Könyvhét rendezvényein.

Novák Józsefné (Fidesz) képviselő elmondta, választókörzetének rendésze több mint 800 alkalommal intézkedett. A lakóközösségben a körzeti rendészek szinte úgy működnek, mint egy házmester: ismernek mindenkit, napra készek. Többször bűncselekményt – illegális szemétlerakást, autólopást – sikerült megakadályozni a körzeti rendész segítségével.

Kriza Ákos polgármester arról szólt, többször egyeztettek a háziorvosokkal, pontosan tudják, ki hová kerül a vasgyári kórházból. Arra törekednek, hogy az összes háziorvosi rendelő 21. századi körülmények között fogadhassa a betegeket. Ütemterv szerint haladnak a munkával.

Fodor Zoltán (MSZP) képviselő elmondta, már folynak az egyeztetések a képvislőkkel, ki hová szeretne a körzetében kamerákat elhelyeztetni. Kérte, megfelelő személyzet is legyen a kameraképek figyeléséhez, ha kell, vegyenek fel erre embereket.

Kriza Ákos polgármester elmondta, minden önkormányzati képviselővel egyeztettek arról, melyek a legoptimálisabb helyek a kameráknak. Ezt egy szakmai bizottság véglegesíti, jól haladnak a munkával. A műveleti központot is elkezdik idén kialakítani, a megfelelő forrásokat természetesen biztosítják ehhez.

Miskolc gazdaság- és településfejlesztéséhez kapcsolódó előterjesztések

Ezt követően a Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII.6.) önkormányzati rendeletének módosítására

- közterületek elnevezésére

- Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése által hozott IX-225/44.244/2010. sz. határozat és az ahhoz kapcsolódó XII-226/5548/2013. sz. határozat hatályon kívül helyezésére, valamint a Miskolc Holding Zrt. megbízása energiagazdálkodással kapcsolatos feladatok elvégzésére

- a Miskolc, Petőfi tér 3. sz. alatti ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés módosítására

-  a vis maior támogatásokkal kapcsolatos döntések meghozatalára

- a Miskolc, József Attila utca 44. szám alatti, valamint a Miskolc, Repülőtéri utcában elhelyezkedő ingatlanok értékesítésére vonatkozó javaslatok kerültek a grémium elé.

A város sport- és szociális életéhez kapcsolódó előterjesztések

A napirend keretében a Miskolc Környéki Önkormányzati Társulásból történő kilépéssel kapcsolatos döntés meghozatalára

-  a temetőkről, temetkezési tevékenységről és az ahhoz kapcsolódó díjakról szóló önkormányzati rendelet megalkotására és az ahhoz kapcsolódó döntések meghozatalára

- a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal közszolgálati szerződés megkötésére

- a TAO támogatásból megvalósuló sportcélú berhuzásokhoz kapcsolódó jelzálogjog bejegyzéshez történő hozzájárulásra

- a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ és az Önkormányzat között fennálló vagyonkezelési szerződés módosítására, a Miskolc, Gesztenyés u.14. szám alatti ingatlanban található helyiség hasznosítására a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület részére, valamint egyéb vagyongazdálkodási döntések meghozatalára

- valamint a sportcélú ingatlanokkal kapcsolatos vagyonjogi döntések meghozatalára vonatkozó javaslatokat tárgyalták a képviselők.

ZÁRT ÜLÉS

kozgyules13_20170316_ja.jpg

Közérdekű kérdések, hozzászólások

A közérdekű kérdések között Pakusza Zoltán (Jobbik) képviselő arról érdeklődött, igaz, hogy az Ifjúsági Ház épületét átveszi az önkormányzati rendészet?

Kriza Ákos polgármester válaszában elmondta, a rendészet és a rendőrség azt a helyet kereste, ahol egy műveleti központ a legoptimálisabban kialakítható. Ezért nézték ki a területet, mert onnan lehet a leggyorsabban kivonulni. Egy kulturális központ számára pedig még jobb körülményeket kívánnak kialakítani.

Bartha György (MSZP) képviselő az MVSC-pálya építéséről érdeklődött. A diósgyőri strand kapcsán felvetette, mi lesz vele, megnyitják-e? Arról is szólt, hogy választókerületében a TOP-programban reményei szerint szerepel a csapadékvíz-elvezetés, majd kérte a polgármestert, hogy a közgyűlés tagjai meglátogathassák az épülő stadiont.

Kriza Ákos válaszában elmondta, a stadionépítésre természetesen el lehet jutni. Az MVSC-pálya kapcsán kiemelte, a forrás megvan, jogi háttere van a feladat késlekedésének. A diósgyőri stranddal kapcsolatban közegészségügyi problémák is vannak, lehet, hogy át kell értékelni a helyszínt, s másik helyet keresni. Kriza Ákos kiemelte, két nagy strandfejlesztés is van a városban, majd elmondta, a városfejlesztési projekteknél azokat a projekteket helyezték előtérbe, amelyek a minél szélesebb lakóközösségeket érintenek.

Katona Ferenc (Fidesz) képviselő arról szólt, hogy a Selyemrét egy részén bevezették a fizetős parkolórendszert, kérte az ott lakók türelmét és megértését, valamint azt is, vegyék meg a bérletet. Kiemelte, az intézkedés nyertesei az ott élők. A rendszer bizonyítja majd, hogy versenyképes.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető arról érdeklődött, igaz-e, hogy komoly gondok vannak a Skoda villamosokkal, s a 31-ből 5 tartósan nem közlekedik?

Singlár Zsolt, az MVK vezérigazgatója reagálásában elmondta, négy villamos tartósan nem közlekedik, balesetei kárelhárítás alatt vannak. A  biztosító fizeti a kártérítést. A villamosok hamarosan forgalomba állnak, újra szállítják az utasokat.