Ugrás a tartalomra

„Higgy abban, hogy jobb lehet!” – életfilozófia 95 év után

Létrehozva
Erdős Pálné Éva néni ebben a hónapban töltötte be kilencvenötödik életévét. Az optimizmusa mellett a családi szeretetet tartja a hosszú élet titkának. A polgármesteri hivatal munkatársai köszöntötték őt a város nevében.

1922. június 2. volt az a nap, amikor Éva néni megszületett. Két terhességéből három gyermeke született.

– A család a legfontosabb – vallja a kilencvenöt éves Erdős Pálné. – A férjem is így tartotta, ezért haláláig én otthon voltam. Csak akkor mentem vissza dolgozni röntgen asszisztensnek a tüdőszűrőre, amikor egyedül maradtam a már érettségiző gyerekekkel. Nagyon nagy családom lett, mert van már négy unokám és hét dédunokám. A legkisebb közülük kétéves, Lilla. Ők Budapesten élnek, de a lányom a felettem lévő lakásban lakik, úgyhogy vele napi kapcsolatban vagyok, mint az ikertestvérével is. Mindent megbeszélünk, mint eddig mindig, és a mai napig én varrom a ruháit, hiszen eredeti szakmám szerint varrónő vagyok.

eva_neni_95_170620ml_1.jpg

Fotó: Mocsári László

Éva néni szellemileg friss, tisztában van a világ dolgaival, nem is csodálkozik azon, hogy már kilencvenöt éves.

– Természetesnek veszem. A kilencvenhárom éves testvérem is csak hetvennek néz ki. Persze a kedvező genetikai adottságok mellett fontos, hogy mindig el voltam foglalva, nem volt időm szenvedélyekre. Sportoltam is fiatalon: teniszeztem és úsztam is, ez utóbbit én magam tanítottam meg a gyermekeimnek – mondja.

eva_neni_95_170620ml_10.jpg

Erdős Pálné erős kötődést alakított ki családjával, mindig mindenben támogatta őket életük során, nem is akármilyen optimizmussal. Mint mondta, családjára tette fel az életét, amit most, idős korában vissza is kap szeretet, türelem és odafigyelés formájában.

A város nevében Senviczki Erika, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati főosztályának főosztályvezető-helyettese és Szomorné Takács Tünde, a szociális osztály munkatársa köszöntötte fel születésnapja alkalmából.