Ugrás a tartalomra

Idén is lesz Sörfesztivál a Népkertben

Létrehozva
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata üdvözli a Miskolci Sörfesztivál szervezőinek döntését, hogy korábbi ellentmondó nyilatkozatukkal szemben, az idén szeptember elején végül mégiscsak megrendezik a VI. Miskolci Sörfesztivált. - írja közleményében a polgármesteri hivatal.

sorfesztival_160901_ja_30.jpg

Tájékoztatásuk szerint, a rendezvény teljes lebonyolítását, a fellépők kiválasztását idén is a Szeptemberfeszt Kft. csapata végzi. Az önkormányzatnak az idén külön nem kellett megállapodnia a szervezőkkel, hiszen a rendező cég és a város között érvényes az öt évvel ezelőtt kötött szerződés a rendezési jogokra vonatkozóan.

Az önkormányzat ennek megfelelően minden együttműködési vállalásának eleget tesz, és reméli, hogy a Szeptemberfeszt Kft, a korábbi  színvonalhoz méltó programmal örvendezteti meg a VI. Miskolci Sörfesztiválra kilátogatókat.

A rendezvény szervezéséhez sok sikert kívánunk! - zárul a városháza közleménye.