Ugrás a tartalomra

Takata EMEA – „Erős alapokon állunk”

Létrehozva
Claus Rudolfot, a Takata európai vezérigazgató-helyettesét portálunk arra kérte, mutassa be a céggel kapcsolatos legújabb fejleményeket és az európai gyárakra gyakorolt esetleges hatásaikat.

- A Takatát felvásárolja a KSS. Hol tart ez a folyamat?

- Kitartóan dolgozunk a Takata Key Safety Systems általi felvásárlásának véglegesítésén. Örömmel jelenthetjük, hogy a folyamat első fontos lépése, az elvi megállapodás létrejött. A KSS ideális finanszírozó és optimális partner lesz a Takata ügyfelei, beszállítói és alkalmazottai számára. Az értékesítésnek semmilyen közvetlen negatív hatása nem lesz az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) régióban folytatott üzleti tevékenységünkre nézve. Épp ellenkezőleg, az erős partnerből előnyünk származik.

claus_rudolf_chief_operating_officer_takata_emea.jpg

- Miért van szükség a Takata Japan és a Takata US pénzügyi átszervezésére?

- Jelenleg a visszahíváshoz kapcsolódó kérdések kezelését végezzük az értékesítés támogatása céljából, valamint azért, mert ez a legjobb, amit tehetünk a Takata és az érintett felek érdekében. A Japánban és az Egyesült Államokban indított eljárás a legjobb, amit tehetünk annak érdekében, hogy megfelelő és szervezett módon kezeljük az aktuális költségeket és felelősségi kérdéseket, biztosítva mindeközben, hogy a Takata zavartalanul, a megszokott módon folytathassa a működését világszerte.

- Milyen következményei vannak a Japánban és az Egyesült Államokban folyó eljárásoknak a Takata EMEA-ra nézve?

- A japán civil helyreállítási eljárás és az amerikai csődtörvény 11. fejezete szerinti átszervezésnek nem lesz közvetlen negatív hatása a dolgozóinkra, beszállítóinkra és ügyfeleinkre nézve. Míg a légzsákfelfújókhoz kapcsolódó költségek és felelősségi kérdések leginkább a japán és az egyesült államokbeli üzleti tevékenységünkre voltak hatással, a többi egység változatlanul megfelelő nyereséget és cash-flow-t termelt. A Takata EMEA a többi régiótól teljesen függetlenül működik, és nem szorul egyetlen más Takata-érdekeltség pénzügyi támogatására sem.

- Tervezi-e a Takata EMEA is csődvédelem kérését?

- Nem, az EMEA-régióban nem tervezünk csődvédelmet kérni. Biztos pénzügyi alapokkal rendelkezünk. Kiváló ügyfélkapcsolatokkal rendelkezünk, amelyek nemcsak támogatást, de erős alapot is biztosítanak nekünk. Alkalmazottainkkal együtt minden egyes nap keményen azon dolgozunk, hogy ügyfeleink megbízható beszállítói és beszállítóink megbecsült partnerei maradhassunk a jövőben is.

- A felvásárlást követően átszervezi-e a KSS az üzleti tevékenységet?

- Büszkék vagyunk rá, hogy üzleti tevékenységünk a célkitűzéseknek megfelelően alakul. Jó pénzügyi eredményeink továbbra is lehetővé teszik üzleti tevékenységünk független vezetését. A Takata és a KSS egyesítésével olyan globális piacvezető, biztonsági rendszereket gyártó gépjárműalkatrész-vállalat jönne létre, amely helyzetéből adódóan hosszú távú sikereket érhet el az autóiparban. Még komolyabb piaci szereplővé válunk, jelentős piaci részesedéssel Európában. Ezért semmi okot nem látunk arra, hogy a KSS átszervezze az üzleti tevékenységeinket.

- Várható-e bármilyen következmény az EMEA-régió németországi vagy más országbeli dolgozóira nézve?

- Fontos szem előtt tartani, hogy a megállapodás a teljes folyamatnak csak egy láncszeme, és hogy az alkalmazottakkal és napi munkájukkal kapcsolatban semmi nem változik. A tranzakció várhatóan 2018 első negyedévében zárul le, és addig a Takata és a KSS két különálló vállalatként működik. Azt is fontos tudni, hogy a KSS tisztában van vele, hogy a vállalat a világszerte keményen dolgozó, szakképzett alkalmazottaknak köszönheti erejét. Nincs arra vonatkozó terv, hogy ezen változtatnának. Miskolcon 3 évvel ezelőtt kezdtük meg a termelést, ahol ma már mintegy 1,400 alkalmazottunk van, és a jövőre nézve még tovább szeretnénk növekedni és növelni a kapacitásainkat. A következő hónapokban további 200 fővel fogjuk növelni a létszámunkat.

- Hogyan tervezi a Takata visszanyerni az ügyfelek és az autósok bizalmát?

- A KSS-sel lebonyolított sikeres üzlet egyaránt jó hír lesz a Takatának és az alkalmazottaknak, az ügyfeleknek, a beszállítóknak és egyéb üzleti partnereknek, valamint a termékeinkkel felszerelt járműveket vezető autósoknak is. Az egyesített vállalatnak 23 országban mintegy 60 000 dolgozója lesz, akik mind az ügyfelek kiszolgálására és csúcskategóriás, innovatív termékek biztosítására fognak összpontosítani az autóipari biztonsági rendszerek gyorsan fejlődő piacán.

Biztosítani szeretném Önöket arról, hogy a Takatának sem az eladással, sem a pénzügyi átszervezéssel nem az a célja, hogy kibújjon a termékei és a gépjárművezetők biztonságát illető felelősség alól. Ellenkezőleg, éppen az, hogy megerősítsük vállalatunkat, biztosítva ezáltal, hogy a gépjárműipar piacképes és nagyra értékelt beszállítói maradjunk.