
Fotó: Juhász Ákos
Mihalik Péter, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium ellátási és fenntartási osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, tavaly sikeresen pályáztak négy szállásépületük energetikai felújítására.

Az intézmény két telephelyén dolgoztak az elmúlt hónapokban: a Petőfi laktanya területén található ötös és hatos, valamint a Szentpéteri kapui 20. és 21. szám alatti szállásépületeket érintették a munkák.

– Muszáj volt az épületeket felújítani, hiszen még az 1930-as években húzták fel őket, az akkori technológia pedig már érthetően eléggé elavult. A felújítással jelentős energia-megtakarítást szeretnénk elérni az üzemeltetés során – fogalmazott.