
Évadzáró társulati ülést tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar pénteken. Kiss János alpolgármester megköszönte az együttes eddigi színvonalas munkáját és hogy a kollektíva kitartott az elmúlt években is az anyagi nehézségek ellenére.
– Az évad második felében kicsivel magasabb támogatást tudott adni a város és az állam a miskolci szimfonikusoknak, mint korábban. 2017 elején tudtunk többletforrást biztosítani a zenekarnak. Ez a tendencia várhatóan a jövőben is folytatódik majd, hiszem, hogy folytatni tudjuk majd ezt a konszolidációs folyamatot. Én ezt a segítséget nagyon fontos feladatnak tartom. Az állam részéről pedig azt látom, hogy új kulturális források jönnek. A siker akkor lesz azonban teljes, ha Önök megragadják ezt a lehetőséget, hiszen a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak mára már van városi, országos és európai ismeretsége is. Ennek a zenekarnak át kell látnia azt, hogy milyen különleges jelentősége van a város kulturális életében – fogalmazott.

Az alpolgármester szerint a zenekar küldetése, hogy mindenkit megszólítson, és azokat is becsalogassa a koncertjeire, akik nem olyan családban nőttek fel, ahol szerepet kapott volna a zene.
– A jövő azért lehet nagyon szép, mert azt lehet látni, hogy a társadalmat alkotó emberek olyan ciklusban vannak, amikor elkezdik kinyitni a fülüket és lelküket a kultúra irányába. Mikor ugyanis az emberek élete egyre jobban konszolidálódik pénzügyileg, ahogy ezt most érezni is lehet, akkor egyre többet szánnak kultúrára, hiszen ösztönösen van igényük olyan kulturális szolgáltatásra, amit a Miskolci Szimfonikus Zenekar meg tud nekik adni. Egyre többen lesznek kíváncsiak az együttesre és egyre többen járnak majd hangversenyre. A zenekarnak dobbantania és szárnyalnia kell a következő évadban, hogy minél több kulturális útitársa legyen a miskolci társadalomból, akiknek a szabadidejéért és pénzéért számtalan vetélytárs küzd. Fel kell venni ezt a harcot – tette hozzá Kiss János.
Az alpolgármester elmondta azt is, hogy a zenekarnak egyfajta kulturális nagykövet szerepet szán a város.
– Az együttes célkitűzésének kell lennie, hogy eljuttassák minden miskolcihoz, hogy ez a város egy jó város, itt jó az életminőség és jó ebben a városban maradni – húzta alá.
Gál Tamás művészeti vezető szerint egy közös van a tagok között: a zene.
– Ha mindenki ilyen nagy elánnal és energiával végzi a munkáját, akkor az elegendő lesz ahhoz, hogy a kialakult kohézió megmaradjon – emelte ki.

Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető ismertette a számokat.
– Kilencvenhárom hangversenyünk volt tíz hónap alatt. Több mint hatvanezer volt a nézőszámunk külföldön és belföldön egyaránt – mondta. –Tavaly nyolcvanegy koncerten ért el a zenekar huszonkilencezres nézőszámot. Az idei koncertek közül pedig a legnagyobbaknak a franciaországi és angliai esemény számított, amelyek mindegyikén tizenkétezer ember hallgatta az együttest.
Legtöbb szolgálatot Siklósi Éva, a zenekar első hegedű szólamának oszlopos tagja és Dömötör Tamás, az ütőhangszeresek szólamvezetője teljesített. Jutalmazták a huszonöt éve zenekari tagot, Csurilláné Mokány Johanna a brácsa szólamból, valamint Aranyosi György trombitaművészt, aki negyven év zenekari tagság után megy nyugdíjba. Az évad zenészének pedig Nyíri Zsoltot, a prím szólam vezetőjét kiáltották ki.

Az évad utolsó koncertje jövő pénteken lesz a Generali Arénában, ahol is a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Hooliganst fogadja majd a színpadon.