Ugrás a tartalomra

Húsklopfolóval akarta hazakényszeríteni barátnőjét egy férfi

Létrehozva
A szomszédba menekült át a sértett nő és testvére a részeg vádlott elől, aki azonban utánuk ment – egy húsklopfolóval a kézben…

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy 33 éves férfivel szemben.

A vádlott férfi 2016 májusában az éjszakai órákban erősen ittas állapotban veszekedett élettársával és annak testvérével Körömön. Ennek során a nőt bántalmazta és a védelmére kelő testvérét is arcon ütötte. A férfi az orrán szenvedett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést.

A családi perpatvart látva, egy szomszéd férfi áthívta lakásába a sértett nőt és testvérét. Rövid időn belül a feldúlt, részeg vádlott megjelent a szomszéd portáján, majd oda a tulajdonos engedélye nélkül, kezében egy húsklopfolóval bement. Az ajtóban álló házigazda feje irányába ütött az eszközzel. A súlyosabb sérülést az akadályozta meg, hogy élettársa testvére elkapta a karját. Így a tulajdonos csak a száján szenvedett vérző sérülést, mely nyolc napon belül gyógyult.

Az ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.