Ugrás a tartalomra

Magyar könyvtárosok vándorgyűlése – Nyolcszáz szakember tanácskozik Miskolcon

Létrehozva
Az élet minősége – könyvtárosok a társadalomért. Ez a címe a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2017. évi, 49. Vándorgyűlésének, amit július 5–7. között rendeznek meg Miskolcon. Ezekben a napokban mintegy 800 könyvtáros érkezik a városba – és bár egy tanácskozás minőségét nem önmagában a létszám adja, sokat elárul ez arról, milyen fontos szakmai fórumnak ad otthont Miskolc.

A miskolci vándorgyűlés szervezője az MKE, a Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum, az MKE Borsod Megyei Szervezete és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, fő helyszíne pedig az Egyetemváros lesz. Itt tartják a plenáris és a szekcióüléseket, a rendezvényt kísérő szakmai kiállítást és egyéb programokat, de a résztvevők sok lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a város és a megye kulturális és turisztikai értékeit is.

konyvtar.jpg

Miskolc az első olyan hazai város, amely negyedszer is megkapta a rendezés jogát. (Itt tartották rögtön a második találkozót 1970-ben, a tizennegyediket 1982-ben és a harminchatodikat 2004-ben.) Különös jelentőséget ad ennek a címben megfogalmazott téma, a könyvtárosok életminőséget javító munkája, amit számos szempont alapján járnak majd körül a tanácskozáson. Ennek fontosságát jelzi az is, hogy a július 5-ei nyitó plenáris ülésen köszöntőt mond többek között Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke (ő a videotechnika segítségével), Krucsainé Herter Anikó, az EMMI helyettes államtitkára, képviselteti magát a város és az egyetem vezetése, a nyitóelőadást pedig Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, az Európai ügyek bizottságának elnöke tartja. Ezen a napon adják át a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elismeréseit is.

A második napon Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a személyes adatok kezeléséről tart előadást. A találkozó fő témája kapcsán pedig megismerhetjük, hogy az életminőség kérdése, a közösségépítés hogyan jelenik meg a dán könyvtári szolgáltatásokban, erről Gerencsér Judit, az MKE főtitkára beszél majd.

Ám ez elsősorban a szekcióülések napja, amikor különböző szakterületek felől vizsgálják meg a könyvtárak támogató, segítő feladatait – legyen szó az iskolai könyvtáraknak az esélyegyenlőségért végzett munkájáról, a gyerekkönyvtárak szerepéről, lehetőségeiről az értő olvasás kialakításában, a könyvtárosok mentálhigiénés tevékenységének új kihívásairól, a fejlesztő biblioterápiáról, a digitális kultúraközvetítésről vagy épp a plágiumkereső szolgáltatásokról.

A csütörtöki záró plenáris ülésen a miskolci szervezők átadják a vándorgyűlés zászlaját a következő évi találkozó szervezőinek, azonban a munka ezzel még nem ér véget. Ugyanis a pénteki kirándulások, bár nagyon kellemes formában, de munkát is jelentenek a könyvtárosok számára. A két, Miskolcon töltött nap alatt vezetett séták keretében ismerhetik meg a város könyvtárait, kulturális és turisztikai értékeit – pénteken pedig a régió hasonló szempontú feltérképezésére indulnak. Ellátogatnak Matyóföldre, vezetővel derítik fel Lillafüred kincseit, Észak-Borsod (Boldva, Edelény, Szalonna) kulturális emlékeit, a reformáció fontos állomásait Vizsolyban és Göncön, Kazinczy nyomába erednek Sátoraljaújhelyen és Széphalomban, és Kassa egykori és mai irodalmi életével is megismerkedhetnek. Lehetőséget kapva arra, hogy 800 könyvtáros vigye el a város és a megye jó hírét, szerte az országban.