Egyirányúvá válik a forgalom a Szendrei János utca – Bethlen Gábor utca – Búza tér közötti szakaszon, valamint a Búza téri Vásárcsarnok melletti névtelen utcán (a Zsolcai kapu irányába). A Szendrei János utca – Hatvanötösök útja és a Bethlen Gábor utca közötti szakaszon továbbra is két irányban lehet közlekedni.
A Huszár utca felőli 2. sz. kapun kifelé, egyirányúvá válik a forgalom. A buszmegállóhoz közelebb eső 1. számú kapun továbbra is két irányban lehet közlekedni. A zúzalékos parkolóba a Szendrei utca felől két helyen, a szilárd burkolatú parkoló felől pedig egy újonnan kialakított rámpán keresztül is be- illetve ki lehet hajtani.
A Búza téri piac nagy parkolójában és a környező utcákban a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kijavította a burkolati hibákat. A megkopott burkolati jeleket újrafestették, emellett helyreállították, feltöltötték a zúzalékos parkolót. Két új, korszerű, papírpénz elfogadására is alkalmas parkoló-automatát is üzembe helyeztek. Az északi oldali kapukat kiszélesítették. Az őstermelői piac melletti, eddig rakodási területet máshol jelölték ki, így az érintett útszakasz szélesebb lett, a kétirányú forgalom számára biztonságosabbá vált.
