Ugrás a tartalomra

Ezekkel a csapatokkal csap össze az Aluinvent DVTK az Európa Kupában

Létrehozva
Elkészült a Női Kosárlabda Európa Kupa csoportbeosztása. Az Aluinvent DVTK a német Rutronik Stars Keltern, a francia Carolo Basket és a hazai bajnokságból már jól ismert PEAC Pécs csapataival került egy csoportba.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a negyvenfős mezőnyt területi alapon két konferenciába osztották, az Aluinvent DVTK a 2. Konferenciába került, azaz idén nyugat- és délnyugat-európai ellenfelek várnak a csapatra.

Az Aluinvent DVTK idén az F csoportba került, ahol a német Rutronik Stars Keltern, a – három évvel ezelőttről már ismert – Carolo Basket és a PEAC Pécs ellen kell kivívnia a továbbjutást – tájékoztatott a miskolci klub hivatalos honlapja.

A piros-fehér csapat az első három fordulóban hazai pályán játszik majd az Európa Kupában.