Ugrás a tartalomra

Ma indul az elektronikus zenei fesztivál

Létrehozva
Mintegy húsz színpadon több mint háromszáz előadó lép fel a Balaton Soundon, amely ma kezdődik Zamárdiban. Az ötnapos elektronikus zenei rendezvényen számos népszerű és új fellépő is lesz.

A nagyszínpadon játszik az első napon két holland dj, a fellépők között lesz olyan is, aki először lép fel Magyarországon. A zárónapja vasárnap a rendezvénysorozatnak, aminek egyik helyszínén javarészt a hazai élvonalat vonultatják fel, mások mellett itt lesz a Halott Pénz, a Wellhello, a Bëlga, a nemzetközi színteret a Sigma, a Bloody Beetroots, Example & Dj Wire képviseli. Az idei programban szerepel francia, német és brit utcaszínház, és fellép és a brazilos hangulatot hozó Bloco de Budapeste csapata is. A Sound külső helyszínén partihajóval várják a bulizni vágyókat.