Ugrás a tartalomra

Szabír lovasíjászok a Diósgyőri várban

Létrehozva

A Szabír Lovasíjász és Hagyományőrző Alapítvány tagjai a honfoglalás kori könnyűlovasság harcmodorát idézték meg július második hétvégéjén. Bemutatójukon a lovasíjászat különböző változatait láthatta a közönség a Diósgyőri vár árkában. Mindkét napon többször is a várba látogatók szeme elé tárult  az íjászok bemutatója.

szabir_lovasijaszok_bemutatoja_20170709_bl_025_web.jpg

Az alapítvány technikás tagjai jobb és bal kézzel is tudnak lőni, mind lóhátról mind pedig gyalogosan. Más fegyverek használatát is bemutatták az érdeklődőknek, előkerültek a hétvégén kopják, dárdák, szabják és a karikás ostor is. A bemutatókon megelevenedett az igazi magyar könnyűlovasság szelleme, mely nagy Lajost is elkísérte a csatákba és a királynékat védelmezte a Diósgyőri várban. A bemutatók különlegessége, hogy a gyerekek is aktív szereplőkké válhattak ennek a csodálatos időutazásnak.

szabir_lovasijaszok_bemutatoja_20170709_bl_021_web.jpg

– Célunk bevonni a fiatalokat nemzeti értékeink védelmében folytatott tevékenységünkbe, őshonos állataink tartásába és ellátásába, bemutatóinkon való részvételbe – olvasható a Szabír Lovasíjász és Hagyományőrző Alapítvány oldalán. – Szeretnénk minél több kulturális programot, gyermek- és ifjúsági tábort szervezni és lebonyolítani, amelyekben szerepet kapna az íjászat, a lovaglás, a keleti harcművészetek megismerése, valamint a népi kézművesség (bőr- és nemezművesség, fafaragás, fazekasság, nyereg- és fegyverkészítés) és a rovásírás elsajátítása, gyakorlása.