Ugrás a tartalomra

Együttműködés a Magyar Labdarúgó Szövetséggel

Létrehozva
Együttműködési megállapodást írt alá Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, valamint Tatárka József, a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke.

rendorseg_mlsz_megallapodas.jpg

Forrás: police.hu

A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának részéről Tatárka József társadalmi elnök, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány látta el kézjegyével a két szervezet közötti együttműködési megállapodást Mádon.

A dokumentált együttműködés célja a megyében megrendezésre kerülő labdarúgó-mérkőzések rendjének biztosítása és a szurkolói rendbontások megakadályozása, a rendezvényeken történő esetleges jogsértések azonnali megszüntetése. Az együttműködés keretein belül a két fél vállalta, hogy a sportrendezvények zavartalan lebonyolítása érdekében folyamatos kapcsolatot tart fenn egymással.

A megállapodás az aláírásának napján érvénybe lépett és kiterjed a főkapitányság illetékességi területén az igazgatóság által szervezett valamennyi, a megyei I., II. és III. osztályban rendezett labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatos feladatokra.