
Az első villamos 1897. július 10-én indult meg, az akkor még a városhatáron kívül eső Tiszai pályaudvar és a Verestemplom között, a mai 1-es villamossal megegyező vonalon, egy vágányon (a színház előtti kitérőben tudta a két szerelvény kikerülni egymást). A villamos sikerén felbuzdulva a város erre merőlegesen újabb, szintén egyvágányos villamosvonalat épített, amely észak-déli irányban haladt, a Búza tér és a Népkert között. Ezt jóval kevésbé használták ki, emiatt megszüntetése már négy hónap múlva felmerült, de 1960-ig nem került rá sor, sőt, 1910-ben Hejőcsabáig meg is hosszabbították.

A Vasgyár munkásai kérésére a Tiszai pályaudvar–Verestemplom villamosvonal folytatásaként kiépült a Verestemplom–Vasgyár vonal is, ez helyi érdekű vasútként kapott engedélyt, mivel Diósgyőr ekkor még Miskolctól különálló település volt; más járművekkel közlekedett és indulásakor még másik cég üzemeltette. 1906-ban sikerült a két vonalat egyesíteni, innentől átszállás nélkül el lehet jutni a pályaudvartól a Vasgyárig.

1909 után ezt a vonalat kétvágányúsították, egyelőre csak a Tiszai pályaudvar és a Városház tér között. Új villamosvonal 1951-ben épült, egy egyvágányos szárnyvonal a DVTK Stadion mellől a Nehézszerszámgépgyárig. (A mindössze egy köztes megállót tartalmazó vonal 1974-ben szűnt meg.) Ezzel egyidőben, 1951–52 közt teljesen kétvágányosították a diósgyőri vonalat.

Legutóbb 2010–2012 közt került sor új villamossínek lefektetésére, amikor a Zöld Nyíl program keretén belül a villamospálya rekonstrukcióját követően Majláth városrészig meghosszabbították az 1-es villamos vonalát.

A villamosvonalak 1951-ben kaptak számozást, ez nem minden esetben egyezik meg a mai számozással. Itt láthatóak a villamosvonalak végállomásaikkal, nem számítva a Zöld Nyíl alatti időszakot, amikor több szakaszon ideiglenesen szünetelt a forgalom vagy villamospótlókkal pótolták.
