Ugrás a tartalomra

Kevesellte a munkabért, rátámadt a polgármesterre

Létrehozva
Pedig ő kiszámolta, de kevesebb bért kapott – rá akarta borítani az asztalt a polgármesteri hivatal dolgozójára.

Az Ózdi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 46 éves férfival szemben.

A vádlott februárban, munkaidőben bement Járdánházán a polgármesteri hivatalba, hogy a falu vezetőjével beszéljen. Azt sérelmezte, hogy a közfoglalkoztatottként kapott bére kevesebb, mint amennyi neki, saját számítása szerint járna.

Mivel a polgármester titkárságán dolgozó köztisztviselő nem engedte be az irodába, a vádlott ordítani kezdett és trágár szavakkal szidalmazta a polgármestert. Támadóan lépett a köztisztviselő felé és megfenyegette, hogy ráborítja az asztalt, ha nem engedi be azonnal a falu vezetőjéhez.

A zajra a polgármester kijött az irodájából és próbálta megnyugtatni a feldúlt, ittas vádlottat. Ez azonban nem vezetett eredményre, ezért egy helyi polgárőr próbálta kivezetni a férfit, aki távoztában tovább fenyegetőzött, a polgármester és az ügyintéző megverésével és az ajtóba is belerúgott kétszer. Abban több mint harmincezer forintos kár keletkezett.

Az ügyészség a korábban már büntetett férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést és ennek tartamára pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.