Ezen a nyáron is sok programmal várják a gyerekeket a Miskolci Sportcentrum kalandtáborában, ahol nem csak nappal zajlik az élet: különféle játékokat terveznek éjszakára is. A mászás a legnagyobb sláger, ami mindig biztonsági felszereléssel történik, de a kalandtábor dolgozói egyéb veszélyekre is odafigyelnek. A fás környezetben ugyanis a kullancs gyakori vendég.
A kullancscsípés vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást és Lyme-kórt okozhat. Előbbi védőoltással előzhető meg, a Lyme kór elleni védekezésnek viszont egyetlen módja a kullancscsípés elkerülése.
Sziray Ágnes, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház Semmelweis Tagkórház Bőrgyógyászati osztály adjunktusa felhívta a figyelmet, hogy a kullancsot minél hamarabb célszerű eltávolítani, ugyanis a Lyme kórt okozó kórokozó 24 óra vérszívás után a kullancs gyomrából kerül az emberi szervezetbe. Ezért a bőrgyógyász szerint nem kell az orvosra várni, egy csipesszel, gyors mozdulattal ki kell rántani a kullancsot a bőrből, úgy, hogy potrohát lehetőleg ne nyomjuk meg. Az orvos szerint az se baj, ha a feje bent marad.
De a kullancs nem csak az emberre jelent veszélyt. Azok számára, akik négylábú kedvenceiket szeretnék megóvni az élősködőktől, jó hír, hogy a Magyarországon forgalmazott kullancs elleni nyakörveket bátran használhatják. A Nébih legutóbbi vizsgálatán ugyanis mindegyik megfelelt az előírásoknak.