Ugrás a tartalomra

Utánam, srácok!, Kama, és minden, ami Miskolc

Létrehozva
2015-ben Az év civil szervezete díjat zsebelhették be, 2017-ben pedig a 7 miskolci Városmarketing Gyémánt Díj közül a Kama projekt kapta az egyiket. A város közösségeit bemutató sorozatunkban, ezúttal ismerkedjünk meg közelebbről az Észak–Keleti Átjáró Egyesülettel!

Ha valaki olyan nagy Miskolc-fanatikus, mint én, vagy szeretné még jobban megismerni a várost, akkor ajánlom, hogy vegye kézbe az Észak–Keleti Átjáró Egyesület kiadványai közül valamelyiket… vagy ha már itt tartunk, mindegyiket. Ezekben ugyanis olyan történeteket és érdekességeket olvashatunk, amik még a legrégibb „Miskolc-fan”-ok számára is újak lehetnek. A város rejtett zugainak és legismertebb helyeinek történelme, a legújabb helyi kezdeményezések, és a legkülönfélébb érdekességek szeretett Acélvárosunkról, gyönyörű fényképekkel kiegészítve. De hogy mivel is foglalkozik még a 2007-től működő Észak–Keleti Átjáró Egyesület? Sok mindennel!

atjaro3.jpg

Miskolc kulturális és tudományos életének élénkítése és színesítése mellett céljaik között szerepel a kapcsolatteremtés a környező régiókkal, valamint átjárások biztosítása a nemzethatárok által lezárt kulturális terek között, a közép-európaiság szellemében. Átjárási lehetőséget kívánnak biztosítani az ilyen-olyan okokból, egymástól elszigeteltnek számító társadalmi csoportok között is.

eszak_keleti_atjaro_170225_vcs_3.jpg

Az egyesület több elismeréssel is büszkélkedhet: 2014-ben elnyerték az Europa Nostra fődíját az Oktatás, képzés, szemlélet-formálás kategóriában. Az Európai Unió Kulturális Örökség Díja és az Európa Nostra Díj a kulturális örökség megőrzése terén elért kíváló eredmények elismerésére jött létre. A díj négy kategóriája: megőrzés, kutatás, elkötelezett szolgálat és az oktatás-képzés-szemléletformálás.

Leghíresebb programjuk talán a KAMA-projekt. – Kíváncsiak voltunk, hogy van-e olyan sport, ami kifejezetten a városhoz kapcsolódik. Kutattunk a témában, és az látszott kiderülni, hogy a Kama mint sport miskolci vonatkozású, pontosabban a Vasgyárhoz köthető – tudtuk meg Balogh Attilától, az Egyesület kommunikációs szakértőjétől.

atjaro_kama_170719_ja_3.jpg

– A Kama egy öntevékeny népi játék, amit sokan űznek kedvtelésből. Szabályokat alkotnak, újakat találnak ki, változtatják őket, ha kell - mi is ezt csináljuk egy-egy meccs közben akár. Szeretnénk, ha iskolai keretek között is tanítanák ezt a labdajátékot, a testnevelési órákon – mondja Balogh Attila.

atjaro_kama_170719_ja_1.jpg

Az egyesület Utánam, srácok! kezdeményezése is egyedülállónak mondható. A ’70-es évekbeli ikonikus tv-sorozat szolgált alapul a projekt ötletéhez, amely bővelkedett tipikus és felismerhető miskolci helyszínekben. Ez sokaknak volt kedves akkor, és ma is. Ezen projekt célja, a városi és a lokális identitás erősítése, amihez tökéletes döntésnek tűnik a névválasztás, a régi, miskolci kötődésű sorozatra való utalás. Így talán, ha nem is köldökig felhúzott trapéznadrágban és gombafrizurával róják Miskolc utcáit, de az biztos, hogy hasonló közösségi élményt szerezhetnek, mint esetleg szüleik, a ’70-es években azok, akik csatlakoznak az egyesület által szervezett programsorozathoz.

Az egyesület videóit nézve, kedvet kapunk Miskolc sokadik felfedezésére. Vagy azért, mert vannak helyek, amiket még nem ismerünk, vagy pedig azért, mert ismét szívesen bebarangolnánk kedvenc miskolci helyszíneinket. – Négy fő területre fókuszálunk: a Vasgyárra, ahol az ipari múlt meghatározó, Perecesre, ami elfeledettnek látszik, pedig rendkívül érdekes helytörténete van, a történelmi Avasra - a kilátóval - valamint a belvárosra, amit próbálunk kicsit más szemmel bemutatni – mondja Balogh Attila. Ha pedig városi túrát terveznénk a belvárosba, mindenképpen vegyük kézbe az Utánam, srácok, a belvárosba című útikalauzt; garantált, hogy a tősgyökeres miskolciaktól kezdve a más városokból érkezőkig, mindenki élvezni fogja ezt a városjáró túrát.

atjaro_egyesulet_kiadvany.jpg

Az Avasi pincesort például biztos, hogy soha nem láttuk még így! A legszebb és legkülönlegesebb pinceházakat gyűjtötték össze, csodálatos fotókkal illusztrálva. Voltam már úgynevezett „pincebuliban” és félreértés ne essék, az omladozó fehér vakolat rettentő idilli tud lenni, de azok a szépséges házak, amelyeket az egyesület fedezett fel, egyszerűen mesébe illőek! Hogy az avasi templom 3D-s virtuális rekonstrukciójáról már ne is beszéljek. Ámulatba ejtő!

Az eddigi kiadványokat (Avasi értéktár, A Célváros, Privát félmúlt Miskolcon sorozat) kereshetjük az egyesület honlapján, a Miskolc Boltban, és a Zöld Sárkány teázóban is. A következő hónapokban fog megjelenni az Avasi értéktár harmadik része – bevallom, én már alig várom, hogy kézbe is vehessem, hiszen a honlapon, virtuálisan már elérhető, azonban a gyönyörű illusztrációkat testközelből szeretném látni. 

atjaro2.jpg

Helytörténet, haladás, hitelesség. 2015-ben Az év civil szervezete díjat zsebelhették be, 2017-ben pedig a 7 miskolci Városmarketing Gyémánt Díj közül a Kama projekt kapta az egyiket. Az egyesület munkája pedig folytatódik.