Ugrás a tartalomra

A Közút is kátyúmentesít a fenntartásában lévő miskolci utakon

Létrehozva
Ezen a héten a Vargahegyen aszfaltoznak. Az idei nyáron nemcsak az úthibákat javítják ki, de elkezdődik egy burkolatjel-felújítási program is. Így várhatóan nemcsak az utak állapota lesz jobb, de az autósok is biztonságosabban közlekedhetnek.

Ebben az évben a társaság már 80 tonna melegaszfaltot és 50 tonna hidegaszfaltot dolgozott be a megye útjaiba. Polgár Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. B.-A.-Z Megyei Igazgatóságának üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője elmondta, jelenleg melegaszfaltos technológiával kisfelületű burkolatjavítást végeznek. A „kigyűrődött” részeket teljesen eltávolítják olyan mélységig, amíg ép felületet nem találnak és melegaszfaltot dolgoznak be két rétegben. Ezzel megszüntetik a korábbi nyomvályúsodást.

Kicsit feljebb, az egyetem irányába is tárcsával irányítják a forgalmat. Az autósok csak egy sávon haladhatnak, negyvenes tábla, útszűkület és a villogó lámpa is jelzi, hogy dolgoznak. Az úttesten szórásos technológiával javítják a burkolatot.

A megyében 2600 kilométer út tartozik a Közút kezelésébe – ebből Miskolcon csaknem 40 kilométer. Az útkarbantartási feladatokat egész évben az időjárás függvényében végzik a Közút szakemberei. Peiker Tamás megyei igazgató ismertette, idén nemcsak ilyen kátyúzási feladataik lesznek, hanem nagyobb felületeken is készülnek javítani a burkolatot, például a 3-as és a 26-os számú főútnak lesznek ilyen szakaszai a városon belül. Ezen kívül elindult egy hároméves burkolatjel-felújítási program is.

Idén a Közút a város útjain még több mint 12 kilométeren repedéskiöntést is tervez a balesetveszélyes útszakaszok kijavítására.