Ugrás a tartalomra

Összefogtak a települések a Bükk-vidék Geopark létrehozásáért

Létrehozva
Borsod és Heves megye településeinek hetven polgármestere találkozott a minap a Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában, Felsőtárkányban, hogy kezdeményezzék a Bükk-vidék Geopark létrehozását.

Az összejövetelt Juhász Attila Simon felsőtárkányi, Erdős Tamás répáshutai, Kormos Krisztián borsodnádasdi és Guczi István szomolyai polgármester kezdeményezte. Az összegyűlteket a házigazdák részéről Bajzát Ferenc alpolgármester, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részéről Rónai Kálmánné igazgató, a Magyar Geopark Bizottság tagja, valamint a Földművelésügyi Minisztérium részéről Balczó Bertalan főosztályvezető köszöntötte, majd meghallgatták a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatását a geopark létrehozásának lehetőségéről, annak turizmusra, térségfejlesztésre, természetvédelemre gyakorolt hatásairól.

bukk_videk_okopark_talalkozo.jpg

A rendezvény zárasaként a Bükk-vidék érintett 105 településének jelenlévő képviselői szándéknyilatkozat aláírásával kezdeményezték a Bükk-vidék Geopark létrehozását, egyben felkérték a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot, hogy készítse el a felterjesztés szakmai anyagát, elsőként a Magyar Geopark Bizottság, majd az UNESCO, és a Geoparkok Európai Szövetsége felé, illetve a későbbiekben lássa el a program koordinálását és a kapcsolódó operatív feladatokat.

A Bükk hegység és közvetlen környezete (a Bükkalja, a Bükkhát és a Tarna völgye) bővelkedik olyan földtudományi értékekben, amelyek mind a turizmus, mind az oktatás, bemutatás, szemléletformálás tárgykörébe bevonhatók, ugyanakkor részét képezhetik térség- és területfejlesztési programoknak. A geopark tehát földtani-földrajzi adottságokra épülő térségfejlesztési koncepció, amely munkaszervezete révén kapcsolódik a nemzeti és nemzetközi geoparkok hálózatához.

bukk_videk_okopark_talalkozo1.jpg

Az UNESCO Globális Geoparkok arra törekednek, hogy bemutassák a változatos geológiai értékeket, elősegítsék azok védelmét, az oktatásba és turizmusba való bekapcsolásukat a kialakított jó példák/gyakorlatok segítségével. A Világörökség és a Bioszféra Rezervátumok helyszíneivel együtt az UNESCO Globális Geoparkok mind globális, mind pedig lokális szempontból fontos szerepet játszanak a 2030-ra kitűzött európai uniós fenntartható fejlődési célok megvalósításában.