A nemzetiségi gyermektáborok támogatása megtízszereződött az elmúlt három évben. Idén a tizenhárom „őshonos” magyar nemzetiségből mintegy tízezer gyermeket fogadhat a 470 támogatott tábor – tette hozzá.
Csütörtökön jelent meg egy, a civil szervezetek normatív támogatásáról szóló 180 millió forint összegű pályázat, mely a jelentkezőknek a társadalmi elfogadottságukat jelző tavalyi adományok arányában, azok 5 százalékáig juttat forrásokat 10 ezer és 500 ezer forint között – mondta az Emmi helyettes államtitkára.