
A miskolciaknak egy pontra volt szükségük a csoportelsőséghez Zsolnán, ennek tudatában léptek jégre a szlovák élcsapat otthonában. Mikael Tisell, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője az Adorján (Kiss) – Rusk, Leppanen, Magosi, Galanisz, Miskolczi – Láda B., Rantanen, Pavuk, Vas J., Lukacevic – Vojtkó, Gőz, Sakaris, Kulmala, Ritó – Bernáth, Karda, Köllő, Albert, Tóth G. összeállításban küldte harcba övéit, és csalódnia nem kellett tanítványaiban.
A Zilina háromszor is megszerezte a vezetést, Vas Jánosék azonban mindig tudtak egyenlíteni, sőt az utolsó harmadban meg is fordították a mérkőzést a javukra. A rutinos magyar mellett Magosi Bálint is lőtt egyet, de a mérkőzés hőse a harmadik sorban játszó Ritó László volt, akinek a két találata csoportgyőzelmet ért a Maciknak. A Jegesmedvék együttese három meccsét is megnyerte, ami figyelemre méltó eredmény a szlovák élvonal legjobbjaival szemben.
– Remek mérkőzést láthatott a közönség – idézi a dvtk.eu Tisellt a győzelem után. – Egyszerűen játszottunk, jól védekeztünk és remekül használtuk ki a helyzeteinket. Egy nagyszerű meccset nyertünk meg, igazi csapatként teljesítettünk. Boldog vagyok, hogy nehéz helyzetekből is képesek vagyunk a fordításra és azért is, mert megnyertük a csoportunkat.
Kialakult tehát a negyeddöntő mezőnye, a mérkőzéseket októberben rendezik. A DVTK ellenfele a szlovákiai csoport utolsó helyezettje, a Zilina lesz.
A VISEGRÁD KUPA CSOPORTJAINAK VÉGEREDMÉNYE
Szlovákiai csoport
1. HK Nitra 8 pont (19-6)
2. HK Poprad 7 pont (15-12)
3. Érsekújvár 6 pont (7-8)
4. MsHK Zilina 4 pont (12-12)
Magyarországi csoport
1. DVTK Jegesmedvék 6 pont (13-12)
2. Fehérvár AV19 4 pont (12-12)
3. UTE 1 pont (6-13)
4. MAC Budapest 0 pont (7-16)