A nyitóünnepségen még szolgáltatott némi napsugarat az égbolt, de Nagy Lajos király és udvari bolondja mókázása alatt szépen, lassan elsötétedett a Miskolci Állatkert és Kulktúrpark. Már csak a fáklyák világítottak megannyi árnyékot rajzolva ki a fák körül. Most nem sárgaköves utat kellett követnem, hanem az út mellett sorakozó fáklyák lángját. A sötétben felerősödtek a zajok, megjelentek az árnyékok, és minden sokkal, de sokkal monumentálisabbnak tűnt.
Zoli, a kedvenc zoopedagógusom, azt ígérte ezen az éjszakán megszeretem a „nemszeretem” állatokat is. Sajnos, ez nem jött be! Továbbra is halálosan rettegek a kígyóktól és a pókoktól. Természetesen mind a kettőből volt bemutató példány az állatkert oktató termében - itt nyüzsgött a legtöbb látogató. Mindenki úgy simogatta és becézgette a kígyókat, csótányokat és gyűrűs férgeket, mintha legalábbis kiscicákat simogattak volna. Úgy döntöttem legyőzöm a fóbiámat és megfogok egy kígyót. Ahogy azonban közelebb merészkedtem a sráchoz, akire rá volt tekeredve a csíkos, pikkelyes, lábatlan hüllő, lejjebb adtam a magammal szemben támasztott elvárásokból. Na jó: nem fogom meg, csupán megengedem, hogy rám tekeredjen. Aztán mikor már csak fél méter választott el tőle, ott tartottam elég lesz, ha odanyújtom a karom, amihez hozzáérhet. Behunytam a szemem, ami valljuk be, nem segített túl sokat - csak arra volt jó, hogy ne vegyem észre, amikor a teremben szabadon bóklászó teknősök a lábam köré gyűlnek.
A tekiket alapvetően kedvelem, cuki, lassú állatok, aranyosan is néznek ki, nincs velük semmi bajom. A becsukott szemű kígyóbűvölés azonban annyira kizökkentett a komfortzónámból, hogy már a teknősök is megijesztettek. Hirtelen minden, ami eddig ismerős volt, ijesztő és félelmetes lett. Nem is emlékszem igazán az érzésre, amikor hozzám ért a kígyó, csupán arra vágytam, hogy vége legyen. De! Lehet, hogy féltem, sőt talán majdnem sírtam is – viszont hozzáértem egy kígyóhoz! Hős vagyok! Ez vitathatatlan.
Ezek után szinte felüdülés volt régi pajtásommal Paszkállal, a kaméleonnal találkozni. Nem sokat változott a tempója, amióta utoljára találkoztunk: még mindig komótosan ballag felfelé az emberek karjain. Szinte alig fértem a közelébe, ő volt a terem sztárja. Miközben Paszkállal újraköttetett a barátságunk, fél füllel hallottam, hogy egy kisfiú pókot emleget… Ez volt az a pillanat, amikor elhagytam az oktató termet. Egy hősies tett elég volt nekem erre az éjszakára!
Mikor kijöttem a teremből balra vettem az irányt, Zoli után kutatva. El akartam neki mesélni, mekkora királylány vagyok, hogy „megfogtam” a kígyót. Ekkor vettem észre, mekkora tömeg gyűlt össze Dorka és Borka ketrece előtt. A barnamedvékre várt mindenki. Soha életemben nem láttam még ennyi embert az állatkertben! Szülők, nagyszülők, kisiskolások egyaránt voltak a tömegben. Mindenki a testvérpárra volt kíváncsi. Aztán Dorka és Borka nekilódult, hogy a kifutó minden szegletét bejárja. Étel után kutattak, ugyanis az állatkert lelkes dolgozói elrejtettek számukra a kifutó bizonyos pontjain némi elemózsiát. Szokás szerint hatalmas sikerük volt a barnamedvéknek.
Miután minden lehetséges szegletből összegyűjtötték az elemózsiát a macik, továbbálltunk, és az ormányos medvék látványetetésére igyekeztünk. Követtem a fáklyák fényét, a gyerekek nevetését, a szülők intelmeit, hogy miért kellene inkább az állatokat figyelniük a kamaszoknak, mintsem a térerő miatt hisztizniük. Egy idő után el is felejtkeztem arról, hogy én igazából félek a sötétben. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark barátságos lombkoronái alatt a sötét is valahogy kedvesebbnek tűnik.
Észre se vettem, hogy már 11 óra van. Annyira színes, mozgalmas, izgalmas és testközeli volt minden egyes perce az Állatkertek Éjszakájának, hogy csak kapkodtam a fejem. Hatalmas pacsi az állatkert minden egyes dolgozójának, mert ha ők nincsenek, akkor sosem villoghatnék azzal, hogy „megfogtam” egy kígyót vagy, hogy láttam kölyök ormányos medvét vacsorázni. Azt sem mondhatnám el magamról, hogy már bátor vagyok a sötétben is, és hogy bármikor bevállalnám újra a „nemszeretem” állatokat. Ez utóbbit azért halkan és zárójelben jegyzem meg, nehogy valaki még komolyan is vegye…
Örök hála a Miskolci Állatkert és Kultúrparknak, hogy immáron hatodik alkalommal is életre keltették az éjszakát. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor!