„Szüleimtől sokat tanultam az igazi filantrópiáról. A közösség szolgálatának gondolata a feleségemnek, Melindának a neveltetésében is fontos szerepet játszott. De első afrikai utazásunk 1993-ban teljesen megváltoztatta a világlátásunkat. A szabadságunkat töltöttük, és a csodás tájban gyönyörködtünk.
Az emberek barátságosak voltak, de a szegénység mértéke felkavart bennünket. Hazatértünk után rengeteget olvastunk és vitatkoztunk arról, hogy miként esünk bele a szegénység csapdájába. Az egyik pont, ami evidensnek tűnt, hogy lehetetlen kilépni a szegénység örvényéből, ha nem vagyunk egészségesek.

Afrikában gyermekek milliói halnak meg azért, mert nem kaptak védőoltást, és ez sokkolt bennünket. Két kérdés merült föl rögtön: hogyan lehet ezt a helyzetet megváltoztatni? Mit tehetünk mi magunk ezért?
Az első dolog, amit tettünk, hogy megfinanszíroztunk egy új globalizált partnerséget, amelynek a GAVI (Global Alliance for Vaccin and Immunization) nevet adtuk. Az eredmény nem maradt el. Sikerült elérni, hogy a legszegényebb országokban 580 millió gyermek kapja meg a legszükségesebb oltásokat, és ezzel 8 millió értelmetlen halálesetet előztünk meg.” – írja a lemonde.fr francia balliberális napilap.