
– Itt Miskolcon egy hihetetlenül összetartó és erős közösség él. Ez garantálja azt, is, hogy az itt felnövekvő gyerekek erős és büszke felnőttekké váljanak, olyanokká, akik soha nem felejtkeznek el borsodi gyökereikről – mondta el pénteken, a csomagok átadásánál Csöbör Katalin. Mint fogalmazott, a helyi közösség erejét és összetartását bizonyítja ez a kis ajándék is, amellyel a tanév kezdetén közel ezer gyermeknek iskolakezdését könnyíthetik meg.

– Az én két felnőtt fiam már befejezte az iskoláit, de jól emlékszem még a tanév eleji izgalmakra, nehézségekre. A diákoknak a tanteremváltozás, új tantárgyak, új barátok jelentik az izgalmakat, a szülőknek viszont nem egyszer az anyagi problémák, a szükséges taneszközök beszerzése – hangoztatta a politikus.

– Tudjuk, hogy számos dolgot meg kell vásárolni a tankönyveken túl, amelyeket a kormány szinte teljes körűen térítésmentesen biztosít – tette hozzá Csöbör Katalin. Mint mondta, ezért döntött úgy, hogy a választókerület 860 diákjának tanszercsomagot ajándékoz - könnyítve a szülők, és persze a gyerekek helyzetén is.
– Minden eszközzel a magyar családokat szeretnénk erősíteni, ezért idén ősztől a 9. évfolyamig valamennyi gyermek ingyen kap tankönyveket. Ez több mint 1 millió gyermeket és sok ezer családot érint. Ezen túl minden általános iskolás és a négyosztályos gimnáziumok első évfolyama számára ingyenes lesz a tankönyv. Mivel úgy hisszük, hogy minden egyes gyermekeinkre költött forint, a magyar családok támogatása a jövőbe történő befektetés, ezért egy Európában példa nélküli, átfogó és ingyenes gyermekétkeztetési programot indítottunk. Minden eddiginél többet, jövőre mintegy 79 milliárd forintot fordítunk gyermekétkeztetésre – emelte ki a kormánypárti politikus. A rászoruló gyermekek szülei az őszi, a téli, a tavaszi és a nyári szünetben is igényelhetik az ingyenes gyermekétkeztetést a helyi jegyzőnél. Csöbör Katalin ezúttal is arra biztatta az érintett családokat, éljenek a lehetőséggel.

A képviselő arról is szólt, hogy az egész országra kiterjedő, több mint 80 milliárdos iskolafejlesztési programot indítottak. Országszerte sorra épülnek vagy újulnak meg tantermek, tanuszodák, tornatermek és iskolák. Ezeknek a fejlesztéseknek is az a célja, hogy a gyermekek szebb és jobb körülmények között tanulhassanak, több lehetőségük legyen a sportolásra.
A politikus úgy fogalmazott, a magyar emberek az elmúlt években visszaszerezték a hitüket. Közösen egy új jövőképet álmodtak meg és már erejük, önbizalmuk is van ahhoz, hogy álmaikat valóra váltsák. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre több gyermek születik, egyre többen fedezik fel a családban rejlő erőt, biztonságot és boldogságot.

Az ország gazdaságának egyik alapelve lett a magyar családok megerősítése, és a gyerekvállalás ösztönzése és támogatása – zárta tájékoztatóját Csöbör Katalin.