Ugrás a tartalomra

Nyomkövető és óvadék – két biztosíték a bíróságnak

Létrehozva
A „bírósági bokalánccal” való együttélés egyfajta szabadságot, mégis óriási kötöttséget jelent egy bűnözőnek. Az óvadékot főként az amerikai filmekből ismerjük, Magyarországon 2003 óta élhetnek ennek a lehetőségével a bíróságok. A biztosítékokról Horváth Dórával, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivőjével beszélgettünk.

nyomkoveto.jpg

Forrás: deccanchronicle.com

– A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsai előtt 2017. július 31. napján folyamatban lévő hetvenhárom büntetőügy közül ötben három vádlott házi őrizet, hat pedig  lakhelyelhagyási tilalom alatt állt – nyilatkozta Horváth Dóra, aki néhány ezzel kapcsolatos érdekességről is szólt.

Mint mondta, akkor a bírók akkor szoktak élni a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom lehetőségével, amikor az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel is biztosíthatók. Ugyanakkor a terhelt személyi és családi körülményei is indokolják ezt - például a vádlotton múlik mások élete. Előfordult olyan eset, hogy a vádlott egy tanyán élt egyedül, és számtalan állatot látott el.

– Ennél az esetnél úgy rendelkezett a bíróság, hogy a rendőrség a gyanúsítottat a mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze. A rendőrséggel való szoros kapcsolat lehetővé teszi ennek kivitelezését. Ilyenkor ugyanis a helyi rendőrök kimennek az ingatlanhoz és felmérik a technikai feltételeket az eszköz használatához. Szükséges ugyanis az áram és a GPS lefedettség. Előfordult, hogy az épület majdnem minden részében megvoltak a feltételek, kivéve a pincében - hangoztatta a szóvivő.

Ilyenkor a bíróság megtiltja a házi őrizetesnek, hogy lemenjen a pincébe. Amennyiben ezt mégis megteszi, a rendszer azonnal jelez a rendszer a rendőrségen. Maga a jeladó egy bokára szerelhető, 5-8 centiméter vastagságú, műanyag pánt, amelyen egy mobiltelefon formájú eszköz található.

nyomkoveto3.jpg

Forrás: chimonitoring.com

– A Miskolci Törvényszék által elrendelt nyomkövető eszköz viselése esetében még nem fordult elő olyan, hogy ezt megrongálták volna – emelte ki Horváth Dóra. – A nyomkövető akkor is rajta van a terhelten, amikor a tárgyalására jön - hosszú nadrágban is lehet látni. Előfordult már, hogy a terhelt úgy gondolta, besétál a belvárosba fagyizni egyet. Abban a pillanatban, ahogy a rendszer jelezte, hogy eltért a bírósági útvonaltól, a rendőrök elindultak, hogy elfogják.

nyomkoveto2.jpg

Forrás: themarysue.com

Az óvadékkal kapcsolatban Horváth Dóra úgy nyilatkozott, ez év augusztusáig mindössze egy esetben tették le. – Ez persze nem azt jelenti, hogy a bíróság csak egy esetben engedélyezte az előzetes letartóztatás megszüntetése mellett óvadék letételét. Előfordulhat, hogy a bíróság dönt róla, a terhelt azonban nem él ezzel a lehetőséggel – mondta el a sajtószóvivő.

Az óvadék ugyanis olyan magas pénzösszeg - ráadásul készpénzben - amit nem érdemes a gyanúsítottnak a bíróságnál hagyni, esetleg egy szökés esetén. Ezt a bírók mindig a bűncselekmény jellegéhez és az egyén pénztárcájához szabják.

Gyakorlatilag az óvadék és a nyomkövető is arra szolgál, hogy a vádlottnak ne kelljen büntetés-végrehajtási intézményben töltenie előzetes letartóztatásának idejét. 2015-től pedig úgynevezett reintegrációs őrizetre is lehetőség van, amikor is az elítélt a büntetés utolsó hónapjaiban otthonában tartózkodhat, az őrzése pedig nyomkövetővel történik.