Ugrás a tartalomra

Az ágyban szúrta mellkason feleségét a féltékeny férj Tiszalúcon

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az 51 éves férfival szemben.

A vádlott férfi és felesége évekkel ezelőtt papíron elváltak, de továbbra is közös házukban éltek közös gyermekükkel Tiszalúcon.

A férfi agresszív, féltékeny magatartása miatt gyakoriak voltak a veszekedések. A vádlott rendszeresen bántalmazta a nőt. Emiatt 2016 májusában a rendőrség ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el a férfival szemben. A határozat értelmében 72 órára el kellett hagynia a közös ingatlant és semmilyen módon nem léphetett kapcsolatba a sértett nővel.

Miután letelt a három nap, a férfi hazaköltözött. Még aznap éjszaka bement volt felesége hálószobájába, kezében egy csontozókéssel, és vitát provokált. Ennek során szidalmazta a nőt és szúrással fenyegette. A sértett telefonon akart segítséget hívni, de a vádlott elvette tőle a készüléket és összetörte. Ezután az ágyban hanyatt fekvő nő mellé ült és a 12 cm pengehosszúságú kést a nő mellkasába döfte.

A szúrást követően a férfi azonnal próbált segíteni a nőnek, majd értesítette a mentőket is. A kiérkező mentők a nőt kórházba szállították. A szúrás a mellüregbe hatolt és bár életfontosságú szerveket nem érintett, így is életveszélyes volt.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.