
Eperjesi Erika, a terület önkormányzati képviselője a helyszínen elmondta: a régi vár egy fából készült, elkorhadt, balesetveszélyes, építmény volt. A lakók folyamatosan kérték, hogy cseréljék ki, amennyiben erre lehetőség van. Most sikerült egy komplex, korszerű játszóvárat idetelepíttetni. - Fokozatosan újul meg a játszótér, a közelmúltban két rugós játék, illetve egy homokozó fölötti, árnyékoló sátorral is bővült az eszközpark - tette hozzá Eperjesi Erika.

Az önkormányzati képviselő reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben újabb játszóelemet tudnak idetelepíteni. Mint mondta, a játszófal is eléggé elkorhadt már, ideje lenne kicserélni. Az új játszóvár 1 millió 800 ezer forintból készült el, s a múlt héten már birtokba vehették az Aulich utcában lakó gyerekek.