
A Jonhap dél-koreai hírügynökség tette közzé először a hírt néhány perccel a rakéta kilövése után. Ezt követően Tokióban is megerősítették az észak-koreai rakétafelbocsátás hírét, pontosítva, hogy a szerkezet a Hokkaidón fekvő Erimo városától kétezer kilométerre keletre csapódott a tengerbe.
A rakéta típusát még nem sikerült azonosítani, az első hírek szerint a dél-koreai katonai illetékesek az amerikaiakkal közösen vizsgálták az első percekben rendelkezésre álló információkat. Nem sokkal később dél-koreai katonai források a Jonhapnak elmondták: körülbelül 3700 kilométeres hatótávolságú rakétáról van szó, amely mintegy 770 kilométeres magasságban repült. Két nagyobb japán légitársaság közölte, hogy az újabb észak-koreai rakétafelbocsátás nem befolyásolta sem a bel-, sem a külföldi légi járatok menetrendjét. A vasúti közlekedés azonban időlegesen szünetelt az ország északi és északkeleti körzeteiben.
A japán kormány nem késlekedett azonnal határozottan elítélni az újabb észak-koreai ballisztikus rakétatesztet. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára pénteki tokiói sajtóértekezletén elfogadhatatlannak nevezte az effajta cselekményeket. Hangsúlyozta: országa soha nem fogja eltűrni ezeket a sorozatos provokációkat, és határozottan tiltakozik Phenjannál. Mint jelezte, a szigetország szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával és a többi érintett állammal, hogy sürgősen megfelelő választ adjon Phenjan újabb lépésére.
Észak-Korea augusztus 29-én is ballisztikus rakétát bocsátott fel, az is átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott.
Észak-Korea újabb rakétakísérlete után péntekre összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését. A tanácskozás összehívását a testület etióp soros elnöke jelentette be. A diplomata egyúttal közölte: az ülést zárt ajtók mögött tartják. Donald Trump amerikai elnököt az újabb észak-koreai rakétakilövés után John Kelly kabinetfőnök azonnal informálta.
Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója közleményben hangsúlyozta, hogy Kínának és Oroszországnak cselekednie kell. „Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának. Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek” – olvasható a közleményben. Az amerikai külügyminiszter kiemelte, hogy „Pekingnek és Moszkvának közvetlenül vezetőik révén jelezniük kell, hogy nem tűrik tovább a felelőtlen rakétafelbocsátásokat”. James Mattis védelmi miniszter – aki Nebraskában tett látogatást az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságánál (STRATCOM) – újságíróknak azt mondta: az észak-koreai rakéta „japánok millióit rémítette meg és késztette arra, hogy fedezékbe vonuljanak”. A tárcavezető egyúttal bejelentette: a kilövés után az illetékes amerikai tisztségviselők már egyeztettek is egymással. Amikor az egyik újságíró azt feszegette, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad az újabb észak-koreai provokációra, Mattis csak annyit felelt: „Erről egyelőre nem akarok nyilatkozni”. Oroszország határozottan elítéli a legújabb észak-koreai rakétakísérletet, mert Phenjan provokatív lépései a feszültség további növekedéséhez vezetnek a Koreai-félszigeten – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.