Ugrás a tartalomra

Rákóczi ünnep Franciaországban

Létrehozva
A hagyományokat folytatva a Borsod-Abaúj-Zemplén Önkormányzat delegációja, Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke és Kovács János megyei főjegyző az idén is részt vett Yerresben (egykoron Grosbois) a II. Rákóczi Ferenc emlékünnepségen. A bujdosó fejedelem franciaországi száműzetésének jelentős részét itt töltötte.

Az emlékünnepség keretében szeptember 16-án a Saint Honest templomban római katolikus misét celebrált Vaslabán Csaba balatonkeresztúri plébános atya, majd megkoszorúzták a Rákóczi emlékművet. A megemlékezésen részt vett és beszédet mondott többek közt Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete.

rakoczi_unnep_franciaorszag.jpg

Török Dezső (jobbról) és dr. Kovács János is megkoszorúzta az emlékművet

Török Dezső továbbította a szülőföld üdvözletét. II. Rákóczi Ferencet méltatva kijelentette: „Igazi államférfi volt, egyszerre magyar hazafi és európai személyiség.  A nemzet jövőjét európai konstellációban helyezte el.” Egy ideig az egykori Grosboisban élt, itt írta meg Vallomásait. Innen 300 éve távozott Rodostóba, de a kamalduli szerzetesek rá gyakorolt hatását jelzi, hogy végrendelete szerint bebalzsamozott szívét a grosbois-i rendházba küldte.

rakoczi_unnep_franciaorszag2.jpg

A megyei önkormányzat vezetői Károlyi György (középen) nagykövettel

A közgyűlés elnöke megköszönte a francia partnerek aktivitását, példaadónak nevezve azt a tiszteletet mellyel a fejedelem kultuszát ápolják.

rakoczi_unnep_franciaorszag3.jpg

Magyar megemlékezők