Kriza Ákos az átadásnál egyebek mellett kiemelte: az elmúlt években kiváló együttműködés alakult ki a rendőrség, a közterület felügyelet, és a többi hatósági szerv között, amelyek Miskolc biztonságosabbá tételén dolgoznak.

– Fokozatosan emeltük a város költségvetésében a közbiztonság erősítésére fordított összeget – hangsúlyozta Miskolc polgármestere. – 350 millió forintról indultunk 2010-ben, és most már éves szinten az egymiliárdot is eléri a közbiztonság támogatására, erősítésére fordított összeg – tette hozzá.

Mint elhangzott, a terepjárónak köszönhetően sokkal hatékonyabban tudják majd feladatukat teljesíteni a külterületeken a rendőrség munkatársai, ezzel a járművel a nehezebben megközelíthető helyekre is könnyebben el tudnak jutni. – Ez is egy újabb lépés annak a biztonságos Miskolcnak a kialakításában, amelyet célul tűztünk ki – zárta beszédét Kriza Ákos.

Bogyay Ferenc, városi rendőrkapitány érdeklődésünkre elmondta, a terepjáró segítségével most már arra is lehetőség nyílik, hogy együtt mozgathassák a kutyás csoportjukat. Annyi erre alkalmas járművel ugyanis nem rendelkezik a Miskolci Rendőrkapitányság, hogy minden kutyát külön tudjanak szállítani, ezzel a terepjáróval viszont megvalósulhat a kutyák együtt-mozgatása.

A gépjármű kulcsának átadását követően, a kutyás csoport hétfőn délután el is indult első bevetésére az új terepjáróval.

A gépjármű átadásánál jelen volt Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány, Kiss János alpolgármester, valamint Hubay György, a városi Rendészeti Bizottság elnöke is. Az új Isuzu Pickup terepjáró, amely ezentúl a Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi és bűnüldözési munkáját segíti, 8,3 millió forintba került.