
Demcsák Zsuzsa facebook posztja szerint jó hangulatú beszélgetésen dőlt el a sorsa az ATV-nél, amely során ő maga kérte, hogy bontsák fel a közte és a csatorna között létrejött szerződést.
Demcsák Zsuzsa szeptember 4-én debütált az Egyenes Beszédben, amelynek múlt pénteki, szeptember 15-i adását sok kritika érte: a Szanyi Tiborral folytatott beszélgetése során nagyon dekoncentrált volt a műsorvezető.
Az esetet követően azt nyilatkozta, az interjú előtt mindössze két órát aludt, ezért nem volt összeszedett. Kedd reggeli Facebook-bejegyzésében emellett magánéleti problémákra is hivatkozott.

Az ATV vezérigazgatója szintén kedden szólalt meg, miután előző este hazatért külföldi útjáról.
- Az ügy óriási port kavart, semmiképpen nem hunyhatunk szemet. Zsuzsával kedd délután, legkésőbb szerdán fogok leülni, a vizsgálat tart, és addig továbbra sem kerülhet adásba - mondta a hvg.hu-nak Németh Szilárd kedd reggel.