Kordás László, a MASZSZ elnöke elmondta: a felmérésből az is kiderült, hogy ha az emberek választhatnának, akkor az idén munkaszüneti nappá nyilvánított nagypéntek helyett inkább a szenteste napját választanák. A MASZSZ ettől függetlenül támogatja, hogy a nagypéntek is munkaszüneti nap legyen, ugyanakkor úgy vélik, hogy a szentestének munkaszüneti nappá nyilvánítása is éppen ilyen fontos lenne - tette hozzá a szakszervezeti vezető. Kordás László közölte: a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezést Bíró Zoltán magánemberként nyújtotta be. Az aláírásgyűjtéshez, ami november 28-ig tart, a MASZSZ augusztus elején csatlakozott.
MASZSZ: a lakosság fontosnak tartja december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását
Létrehozva
KözéletBelföldKözélet
A lakosság számára fontos, hogy december 24-ét is minél előbb munkaszüneti nappá nyilvánítsák, hiszen így szenteste napján a munkavállalók többségének nem kellene dolgozni, illetve ezt a napot nem is kellene más időpontban, például szombaton ledolgozni - derül ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) több mint ezer ember megkérdezésén alapuló online, nem reprezentatív felméréséből.