
Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozatának elnöke a Miskolc Televíziónak elmondta, míg egy kórházi védőnő – aki az állami egészségügyi központ alkalmazásában dolgozik – az egészségügyi szakdolgozói bértábla alapján kapja a fizetését, addig az ugyanezen a területen dolgozó kolléganő vagy megkap annyit a fenntartójától, vagy lényegesen kevesebbet.

- Annak dacára, hogy 2012-től tíz milliárd forint feletti összeg került a területi védőnői finanszírozási kasszába – fűzte hozzá.