Ugrás a tartalomra

A világ meghódítására készül egy miskolci cég! Érdekel? (Videóval)

Létrehozva
Az országban egyetlen sörfőző cégként a zip’s-nek sikerült együttműködést kötnie a Jamesonnal, az ír whiskeyt készítő vállalattal. A projekt különleges és egyedülálló, hiszen a Jameson bourbon hordóiban zip’s sör készül. Mégpedig limitált kiadás, vagyis csupán néhány ezer üveg zip’s sör készül ezekben a hordókban.
Nem

Amiben az álmok megtestesülnek, ami igazán nemzetközivé teszi a zip’s sörét. Az első gondolatok tavasszal születtek meg. Aztán az elképzelések lassan, hosszas előkészítő munkával valósággá váltak. Persze ehhez is kellett az a szakmai tudás, az az egyediség, ami a zip’s-et jellemzi.

És az álom máris valóság: ez a zip’s Angel’s Ser. Vagyis az angyalok része. Ezúttal azonban sör formájában testesül meg ez a beszédes angol kifejezés.

zips2.jpg

Na, de mi is készül a hordókban?

A sör, ami a Jameson whiskey érlelésére használt bourbon hordókba került, egy klasszikus amerikai pale ale alaprecept, amit pezsgőélesztővel erjesztenek. Néhány hónap múlva a sör visszakerül majd az erjesztőtartályba, ahol mustot adnak hozzá. Ezt friss pezsgőélesztővel újraerjesztik – ettől természetes eredetű széndioxid tartalma lesz.

zips.jpg

Barrel aged Pale Ale, világos sör

Pár zsák különleges maláta, egzotikus komlók, több évtized whiskey és néhány fürt szőlő aromája, pezsgő harmóniával – ez kerül a palackba. Összetevők: kezelt víz, árpamaláta, szőlőmust, keserű komló, aroma komló, sörélesztő, pezsgő élesztő.

zips1.jpg

Hol, kinek és mikor?

A zip’s Angel’s Ser már készül. Néhány hónap és palackba kerül az angyalok söre. Miután limitált kiadás és csak néhány ezer palack készül belőle, igazán különleges, egyedi megjelenése lesz. Előrendelést is lehet igényelni, erről időben értesülhet mindenki.

Egy biztos: az igazi sörrajongók nem maradhatnak le a zip’s Angel’s Serről.