
Fészkük Közép-Lengyelországban, a Varsótól nyugatra található Stryków település határában van. Három évvel ezelőtt találták meg ezt a költőhelyet. Az idén négy fióka kelt ki a fészekben, de csak két repült ki sikeresen, mivel közülük kettőt héja vitt el. A két anyányi fiókát meggyűrűzték és jeladókat is kaptak.
A madarak közül az egyik rövid ideig a Tardonai-dombságban időzött, majd mindkét madár a Borsodi Mezőségben tartózkodott. Itt az egyik fióka sajnos elpusztult, tetemét a helyi természetvédelmi őrünk találta meg. A mocsárban éjszakázó madarat vaddisznók ették meg, amely a felszaporodott állomány miatt komoly gondot okoz a vizes élőhelyeken és a földön fészkelő madárfajoknál.
A másik jeladós madár is ebben a régióban tartózkodott, több napon keresztül, melyet kollégánk sikeresen le is fotózott. Ez után, a hatodik napon elindult délre a Tisza mentén, jelenleg Csongrád közelében tartózkodik.
