Fazekas Sándor elmondta, hogy az öntözésnek kiemelt szerepe van a szélsőséges időjárással járó kockázatok kivédésében Magyarországon. A termésbiztonság érdekében egyre nagyobb szükség van öntözésre a hozamok ingadozása, a csapadék egyenetlen eloszlása miatt - közölte. Az utóbbi száz évben a csapadék és hőmérséklet eloszlása alapján 17 esztendő volt kedvező, 32 csapadékos, 23 száraz, 28 pedig aszályos - tette hozzá.
A miniszter kiemelte: csökkent az öntözött területek száma, ma 100-130 ezer hektárt öntöznek Magyarországon a korábbi 300-400 ezer hektárral szemben. Az öntözhető területek 73 százaléka az Alföldön található, 23 százaléka a Dunántúlon. A fennmaradó rész szétszórtan helyezkedik el, Nógrád, Pest, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - mondta Fazekas Sándor.
Elhangzott: a kormány célja, hogy a ténylegesen öntözött mezőgazdasági terület évi 50 ezer hektárral emelkedjen, elérve a rendszeresen öntözött 350-400 ezer hektárt.